Kedves Szegedi Sándor!
Örömmel és tisztelettel tájékoztatom arról, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete által rendezett párizsi klímacsúcs 2015. december 12-én eredményesen fejezte be munkáját.
2015. december 7-én Szegedi Sándor VTOSZ elnök meghívására az Országos Szövetség gödi irodájába látogatott Hadházy Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának tagja, a Közép-Duna völgyi Területi Vízgazdálkodási Tanács elnöke.
Kedves Szegedi Sándor!
A világszerte történelmi jelentőségűnek tekintett párizsi klímacsúcs a hét elején kezdetét vette. A jelenleg is tartó nemzetközi tárgyalások eredménye december 11-én válik ismertté, így az érdemi megállapodást szorgalmazók még hét napig adhatják le klímavoksaikat.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke 2015. november 10-én a Parlamentben fogadta Szegedi Sándort, a VTOSZ elnökét.
A megbeszélésen részt vett Obreczán Ferenc MAGOSZ főtitkár, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöki tanácsadója, ifjú Hubai Imre, a NAK elnökhelyettese, továbbá a NAK jogtanácsosai és szakértője.
A VTOSZ-ben további két együttműködési megállapodás előkészítése folyik. A VÍZGÉP Kft-vel való együttműködés célja a vízügyi beruházásokkal kapcsolatos koordináció, beruházások és pályázatok előkészítésében való együttműködés, különös tekintettel a vízitársulatok kiviteli munkákba való bevonási lehetőségeire. A Forrás-Trend Kft. segítségével konkrét kivitelezési, pályázat-előkészítési és üzemeltetési feladatok ellátására konzorciumi keretek között lesz lehetőség. Az együttműködési megállapodásokról további részleteket azok aláírását követően hozunk nyilvánosságra.
Szegedi Sándor VTOSZ elnök kezdeményezésére létrejön a személyes találkozás a MAGOSZ vezetőivel. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke meghívta a Parlamentbe Szegedi Sándor elnököt. A látogatásra 2015. november 10-én kerül sor. A megbeszélések várhatóan részt vesz Obreczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára, aki Győrffy Balázsnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének megbízásából a Kamara elnökét is képviseli. A látogatás részleteiről a későbbiekben beszámolunk.
17. oldal / 71
Ma | 45262 | |
Tegnap | 41426 | |
A héten | 309167 | |
Múlt héten | 325087 | |
A hónapban | 1238309 | |
Múlt hónapban | 1073705 | |
2010/07/20 óta: | 90589181 |