In order to view this page you need Flash Player 9+ support!
2011. január 1-től nem lehet minden tagra kötelező fizetést megállapítani. Szerződéskötések még 2010-ben.
A vitaanyag itt olvasható:
"Az idei, több alkalommal kritikus időjárást az 1915-ös és 1970-es helyzethez lehet hasonlítani, ugyanis csupán akkor esett az év első hat hónapjában több csapadék, mint 2010-ben. E rendkívüli év is azt mutatta meg, hogy a belvízi védművek karbantartására és megépítésére több pénzt kell fordítani, s ezzel radikálisan csökkenthető a védekezés költsége. Fontos lenne pontosan elhatárolni: hol kezdődik a vízgazdálkodási társulatok és hol az állam szerepvállalása a belvíz elleni védekezésben. Erről is beszélgettünk Fehér Ferenccel, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ) ügyvezető elnökével, valamint Kolossváry Gáborral, a Vidékfejlesztési Minisztérium Területi Vízgazdálkodási Főosztály főosztályvezetőjével."
Forrás Gazdasági Tükörkép Magazin
A Teljes cikk itt olvasható.
"Az idei, több alkalommal kritikus időjárást az 1915-ös és 1970-es helyzethez lehet hasonlítani, ugyanis csupán akkor esett az év első hat hónapjában több csapadék, mint 2010-ben. E rendkívüli év is azt mutatta meg, hogy a belvízi védművek karbantartására és megépítésére több pénzt kell fordítani, s ezzel radikálisan csökkenthető a védekezés költsége. Fontos lenne pontosan elhatárolni: hol kezdődik a vízgazdálkodási társulatok és hol az állam szerepvállalása a belvíz elleni védekezésben."
Erről is beszélgetett a Gazdasági Tükörkép Magazin újságírója Fehér Ferenccel, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ) ügyvezető elnökével, valamint Kolossváry Gáborral, a Vidékfejlesztési Minisztérium Területi Vízgazdálkodási Főosztály főosztályvezetőjével.
Forrás: Gazdasági Tükörkép Magazin
A teljes cikk itt olvasható.
"A közelmúlt extrém időjárási viszonyai, a hatalmas károkról szóló hírek sokakat cselekvésre ösztönöznek. Két lehetőség közül lehet választani: vagy előre gondolkodnak és megelőzik a károkat, vagy utólag, hatalmas anyagi áldozatokkal hárítják el a bajt.
A Balaton-felvidéki Vízitársulat az előbbit választja, és a kezelésébe tartozó mintegy 540 kilométer vízfolyás folyamatos fenntartásáról, karbantartásáról akkor gondoskodik, amikor még elkerülhetők a károk. A karbantartás mellett a már elhasználódott művek felújítását is elvégzik, ennek fedezetét EU-s pályázatokból biztosítják."
Forrás: Gazdasági Tükéörkép Magazin
A teljes cikk itt olvasható.
207. oldal / 229
Ma | 36349 | |
Tegnap | 41426 | |
A héten | 300254 | |
Múlt héten | 325087 | |
A hónapban | 1229396 | |
Múlt hónapban | 1073705 | |
2010/07/20 óta: | 90580268 |
Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről
A vízitársulatokról a médiákban legtöbbször csak elmarasztaló vélemények jelennek meg. A kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében honlapunkon állandó rovatunk mellékleteiként azokat a véleményeket tesszük közzé, amelyekben önkormányzatok és mezőgazdasági termelők elismerik, dicsérik a vízitársulatok területi vízgazdálkodási munkáját. Igénylik a 200 éves múltra visszatekintő társulati intézményrendszer működését. Tovább...