In order to view this page you need Flash Player 9+ support!
2019. március 14-én Szegedi Sándor, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke látogatást tett Gödöllőn Dr. Gyuricza Csaba főigazgatónál, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) vezetőjénél. A látogatás apropóját az adta, hogy a Kormány döntése alapján 2019. első félévében a NAIK szervezetén belül jön létre a Nemzeti Öntözési Központ.
A dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola és a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja immár harmadik alkalommal közösen ünnepli a Víz Világnapját és emlékszik meg Beszédes Józsefről.
A VTOSZ 2019. évi rendes küldöttgyűlésére 2019. február 27-én került sor Gödön.
A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának 2019. évi rendes közgyűlésére 2019 február 27-én került sor Budapesten, Lőrincz Károly klubelnök vezetésével.
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének 2019. évi rendes küldöttgyűlésére 2019. február 27-én került sor Gödön. Mivel a Szövetség alapszabálya szerint a megválasztott tisztségviselők mandátuma négy évre szól, a 2015. március 5-én megválasztott vezetők megbízatása rövidesen lejárt volna. Így a küldöttgyűlésen tisztújításra is sor került. A küldöttgyűlés négy évre, tehát 2023. februárjáig a következő tisztségviselőket választotta meg.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának létrejötte alkalmából ünnepi tanácsülés volt Baján. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, Bíró Tibor dékán és és Patyi András, az NKE rektora részvételével megtartott ülésről az MTI közleményét adjuk közre.
20. oldal / 229
Ma | 40889 | |
Tegnap | 41426 | |
A héten | 304794 | |
Múlt héten | 325087 | |
A hónapban | 1233936 | |
Múlt hónapban | 1073705 | |
2010/07/20 óta: | 90584808 |
Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről
A vízitársulatokról a médiákban legtöbbször csak elmarasztaló vélemények jelennek meg. A kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében honlapunkon állandó rovatunk mellékleteiként azokat a véleményeket tesszük közzé, amelyekben önkormányzatok és mezőgazdasági termelők elismerik, dicsérik a vízitársulatok területi vízgazdálkodási munkáját. Igénylik a 200 éves múltra visszatekintő társulati intézményrendszer működését. Tovább...