TIRHírekTájékoztatókÚjabb csapás a területi vízgazdálkodásra?

Újabb csapás a területi vízgazdálkodásra?

A megyei kormányhivatalok  munkaügyi központjaitól a közfoglalkoztatásra pályázók tájékoztató levelet kaptak (kapnak),  amelyben  pályázói  kategóriánként megállapították, hogy hány hónapra lehet a közmunkásokat alkalmazni. A vízitársulatok esetében ez 2013. évre négy hónap.  

A Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője, Lőrincz Leó által megerősített indok szerint azért, mert  „ a vízgazdálkodási társulatok a jogszabályi változások miatt 2013. évtől átalakulnak.  A 2012. évi tapasztalatok alapján, az idei évben  is  jelzett pénzügyi, gazdasági nehézségek ismeretében a vízgazdálkodási társulatok országos közfoglalkoztatási támogatását kockázatosnak tartja a Belügyminisztérium, ezért  a 2013. évi támogatásukat a2012. évi létszám felével engedélyezi.” A szóbeli tájékoztatásban elhangzott továbbá, hogy a vízitársulatok az év során átkerülnek a felállítandó Öntözési Hivatal irányítása alá, ezért is csökkentette a BM 4 hónapra a foglalkoztatási időtartamot. 

A fenti indoklás részben pontatlan, mert a jogszabályi változások miatt a vízitársulatoknak nem kell 2013-ban átalakulniuk.

Ismereteim szerint  a BM által kirendelt ellenőrök ellenőrzési megállapításaira alapított 2012. évi tapasztalatok szerint a vízitársulatok igen jól, hatékonyan,  a nemzetgazdaság részére eredményesen látták el közfoglalkoztatási feladataikat.

Az tény, hogy az  idei évre számos vízitárulat jelezte, hogy a közmunkához szükséges társulati forrás biztosítása nélkül csak csökkentett létszámot tud foglalkoztatni. Erre vonatkozó igény teljesítése helyett a BM a közmunkás létszámot csökkentette le.

A lecsökkentett létszám és időtartam miatt a közfoglalkoztatás eredményessége szempontjából célszerűnek látszik kizárólag a fenntartási idény alatti időszakra betervezni a nény hónapos foglalkoztatást, akár nyári és öszi időszakra külön bontva.

dr. VÁ

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. április 20., szombat van.
Tivadar napja van, holnap Konrád és Zelmira napja lesz.