TIRHírekVédekezés 2013Stagnáló belvízhelyzet

Stagnáló belvízhelyzet

Bár már egy hete nem volt jelentős csapadék, a belvízhelyzetben még
sem látni számottevő javulást. Április 10-én 28 vízitársulat volt
védelmi fokozatban. Bizonyos területeken csökkent az elöntött terület
nagysága, mérsékelni lehetett a védelmi munkát. Az ország más részein
azonban minden erőt meg kell mozgatni a mezőgazdasági területek
mentesítéséért.

Javulás elsősorban a Dunántúl síkvidéki területein tapasztalható. Az
Abonyi-öblözetben, a Sárközben, Baranyában, a Vértesalján, a Hanságban
első fokúra lehetett mérsékelni, több helyen meg is lehetett szüntetni a
védekezést. Változatlanul rossz a helyzet a Balaton déli partján, mert a
turzásokra épült településeket dél felől a belvíz fenyegeti. Ezeken a
területeken két hónapja folyamatos a szivattyúzás. Ugyancsak sok még a
védelmi feladat a Kaposon és a mellék vízfolyásain, ahol nyúlgátakat
építenek a magas vízszint ellen a Kapos-Koppányvölgyi Társulat szakemberei.

Az Alföldön a helyzet változatlan! Talán Heves megye déli részén és
Csongrád megye északi részén van némi javulás, nem kellett emelni a
védelmi szintet. A Tisza mentén azonban a legtöbb területen stagnált
vagy inkább romlott a belvízhelyzet. Szabolcsban és a Nyírségben nőtt az
elöntött terület nagysága, pedig a Nyíregyházi, a Kisvárdai és a
Tiszalöki Társulat 16 szivattyúteleppel emeli át a vizet. A Tiszántúlon,
Hajdú-Bihar megyében szintén három társulat van védelmi fokozatban 20
szivattyútelepet működtetve. A Közép-Tisza vidéken, a Nagykunságban és a
Jászságban rossz, de inkább kritikus a helyzet. A Karcagi és a Mezőtúri
Társulat harmadfokú készültségben védekezik, a Jászságban 7500 hektár az
elöntött terület. Ez a három társulat összesen 36 szivattyútelepet
működtet -- gyakorlatilag folyamatosan és naponta 1,3 millió köbméter
vizet emelnek át.

Az Alsó-Tisza vidéken a Szegedi Társulat területén a legkritikusabb a
helyzet. Harmadfokban védekezve 13 szivattyútelepet üzemeltetve
birkóznak a belvízzel, de nem jobb a helyzet a Tisza-Maros szögében,
Szentes térségében, vagy a Tisza jobb partján. De a legkritikusabb
helyzet talán Békés megyében van. A Gyulai és a Békési Társulat egyaránt
harmadfokú védelmi helyzetben több mint 20 ezer hektárról igyekszik
levezetni a vizet, 64 szivattyútelepet és szivattyúállást üzemeltetve.

Országosan április 10-én 28 vízitársulat volt valamilyen védelmi
fokozatban és több mint 110 ezer hektár víztelenítésén dolgoztak. A
védekezésben a vízitársulatok 192 szivattyúteleppel és szivattyúállással
vettek részt, öt nap alatt 35 millió köbméter belvizet emeltek át.

VTOSZ titkárság


 

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (TársVédFok13.doc) állomány letöltéseTársVédFok13.doc 147 Kb
A(z) (VédJel1306_10Ö.xls) állomány letöltéseVédJel1306_10Ö.xls 36 Kb
 

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.