TIRHírekTájékoztatókA VTOSZ elnökének tájékoztatója a 2014. január 25-i BM rendezvényről

A VTOSZ elnökének tájékoztatója a 2014. január 25-i BM rendezvényről

 

Felkai közig államtitkár és Hoffmann helyettes-államtitkár úrak ismertették a törvénymódosítás előzményeit. Alapja:
   1. A dunai árvízvédekezésben szerzett tapasztalatok
   2. Az öntözés költséghatékonyságának növelése.
A csatornahálózatok átadásával kapcsolatban kihangsúlyozták, hogy a következő három hét áll rendelkezésre, amely nem hosszabbítható meg.
Ez következik a 2014. január 1-jétől kialakult vízügyi irányításból. A határidő betartása azért fontos, mivel a VIZIG-ek a végleges változatot február 15-ig készítik el.A résztvevő szövetségi elnök és a társulatok képviselői részéről elhangzott észrevételek:
    1. Nehéz anyagi helyzetük ellenére a Társulatok fegyelmezetten együttműködnek a feladat végrehajtásában.
     2. A Társulatok részéről a csatornák bejárása és állapot-felvétele létszámhiány miatt korlátozott.
     3. A Társulatok által vállalt korábbi költségek /EU-s fejlesztések, szivattyútelepek/ ellensúlyozására milyen forással rendelkezik az OVF.
     4.Miként veszik figyelembe a tulajdoni lapokon található nyomvonal eltéréseket.
     5. A tulajdoni lapokat nem biztos, hogy megkapjuk határidőre.
     6. Ne kérjék számon a csatornák jelenlegi fizikai állapotának egyeztetését.
     7. A feladat lényegesen meghaladja a Társulatok kapacítását.

Láng I. főigh. /OVF/ szerint az OVF összegyűjti - a VM és a NAK segítségével- a falúgazdászokon keresztül azokat a területeket, amelyeken a gazdák 2014-ben öntözni kívánnak. /Az OVF elkezdte egy web felület kialakítását/.

Molnár B. főig. /OVH/: Kezelni kell az EU-s és tájgazdálkodási projekteket. Vegyes csatorna tulajdon esetén egyeztetés szükséges. A szivattyútelepek pénzügyi ellentételezése -korlátolt összegben- megtörténhet. Ahol nincs a Társulatoknak kapacítása, ott a VIZIG-ek veszik fel a catorna állapotát.
A Társulatok munkatársai érdeklődjenek a vizig igazgatóktól az aktuális álláshelyek ügyében.

Balla I. /a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nevében/ a közfoglalkoztatási lehetőségekről érdeklődött. Felkai úr: "Csak az első félévről nyilatkozhatunk."

Tarpataki T. /VM/ A tárcája együttműködését ajánlotta fel. Az öntözéses területeken túl a belvízes "pontok" megjelenítését is javasolta. 

Üdvözlettel:
Dr. Ligetvári Ferenc elnök

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.