TIRHírekFigyelő2014. évi cél a közfoglalkoztatottak fokozottabb bevonása a a területi vízgazdálkodásba

2014. évi cél a közfoglalkoztatottak fokozottabb bevonása a a területi vízgazdálkodásba

A Kormány 1199/2014. (IV. 1.) Korm. határozata a közfoglalkoztatás 2014. évi céljairól

A Kormány 2014. évre a közfoglalkoztatás céljaként

a)

a halmozottan hátrányban lévő, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve álláskeresési  vagy szociális ellátásra nem jogosult álláskeresők (kiemelten a  megváltozott munkaképességűek, a hajléktalanok, menekültek, roma nemzetiségű álláskeresők) foglalkoztatását;

b)

a természeti és épített környezet védelmét;

c)

a közétkeztetés minőségének javítását, a  helyben megtermelt termények felhasználásával, e  tekintetben  önellátó, önfenntartó települések kialakítását (ide értve a szociális földprogram megvalósítását is);

d)

fokozottan támaszkodva a civil szervezetek közreműködésére a rendezett közösségi terek, élhető települések  megvalósítását;

e)

értékteremtő, a  helyi sajátosságokra épülő munkaerő-piaci elhelyezkedést vagy szociális szövetkezetté  alakulást megalapozó közfoglalkoztatást;

f )

a területi vízrendezési, vízkár elhárítási és mezőgazdasági vízhasznosítási feladatokban a közfoglalkoztatottak fokozottabb bevonását határozza meg.

Határidő: 2014. december 31.

Felelős: belügyminiszter

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Forrás: Magyar Közlöny 2014. 49.szám

dr.VÁ

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.