Élő Bolygónk

Kedves Szegedi Sándor!

Köszönöm, hogy Ön is támogatja e világméretű klímavédelmi akció célját.

Aláírásával Ön egy olyan világméretű akcióhoz csatlakozott, amelynek motorja a jó szándék, az együttműködés és a felelősség. Csatlakozásával mindazok összefogását erősíti, akiknek hangja a decemberi párizsi klímacsúcson nyomatékot ad annak az elvárásnak, hogy a világ vezetői haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen.

A 24. órában vagyunk, ezért kell most felemelni a hangunkat!

Ha mi nem változtatunk, unokáinknak már nem lesz módjuk a beavatkozásra. A veszéllyel való szembenézés azonban vissza nem térő lehetőséget is tartogat számunkra. Lehetőséget arra, hogy közösen cselekedjünk, és gátat vessünk az üvegházhatású gázok kibocsátásának. De lehetőséget arra is, hogy olyan technológiákra alapozzuk a jövőnket, amelyek alkalmazásával elháríthatjuk az emberi civilizációt fenyegető klímakatasztrófát.

Fontos tudnunk és másokban is tudatosítanunk, hogy nem a klímavédelem és a fejlődés között kell választanunk. A kettő csak együtt valósítható meg. A jól átgondolt fejlődés egyik eredménye a klímaváltozásból fakadó veszélyek elhárítása.

Mindennek felismerése és megalapozása a párizsi klímacsúcs legfontosabb tétje. Ezért arra kérem: másokat is biztasson arra, hogy csatlakozzanak a világméretű összefogáshoz, és emeljék fel a hangjukat bolygónk védelmében!

Tisztelettel:

Áder János

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.