tájékoztató

TÁJÉKOZTATÓ

 

A BEREKVÍZ Vizitársulat megalapítását előkészítő szervező bizottság a vizitársulatokról szóló 2009. évi CXLIV. törvény 12.§ (6) bekezdés c) pontjára tekintettel az alábbiak szerint tájékoztatja a T. Érdekelteket a tervezett működési területet érintő vízgazdálkodási közfeladatokról, illetve a vízgazdálkodási közfeladatok társulati úton történő ellátásával járó jogokról és kötelezettségekről:

 

1.

A vízitársulat egy földrajzilag egyértelműen körülhatárolt területen – a „működési területen" – ingatlantulajdonnal rendelkező, vagy ingatlant egyéb jogcímen használó természetes és jogi személyek, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok érdekközössége, amely a vízitársulatokról szóló 2009. évi CXLIV törvény alapján  jön  létre,  illetve működik.

 

A társulat megalakításához a tagok "érdekeltségi egység" szerint számított legalább kétharmados többségének egyetértésére van szükség. Vizitársulatok esetében az "érdekeltségi egység" a működési terület hektárban kifejezett egységnyi része (1 egység = 1 hektár).

 

A vízitársulatokról szóló 2009. évi CXLIV törvény 5. §. alapján, ha a társulat a törvényes rendelkezések szerint létrejött, illetve működik, akkor az érdekeltek valamennyien a társulat tagjaivá válnak, még akkor is, ha személy szerint nem értenek egyet a társulat megalakításával, illetve működtetésével, azaz a társulatnak lehetnek olyan tagjai, akik a saját akaratukon kívül, de a többség döntése révén, a törvény erejénél fogva válnak a társulat teljes jogú tagjaivá.

 

2.

A vízitársulat „közfeladatot” végez, amelynek keretében a működési területén a tulajdonában, vagyonkezelésében, valamint használatában lévő közcélú vízgazdálkodási műveken területi vízrendezési, vízkárelhárítási és mezőgazdasági vízhasznosítási feladatokat lát el, közcélú vízilétesítményeket hoz létre, illetve karbantartási és üzemeltetési feladatokat lát el.

 

A közfeladatok ellátásával kapcsolatos költségeket  elsősorban az érdekeltek által megfizetett "társulati hozzájárulás"-ból fedezi.  A közérdekre tekintettel a társulati hozzájárulás adók módjára behajtható köztartozás. A társulat tagjai által vállalt és megfizetett érdekeltségi hozzájárulást kiegészíthetik a különböző állami-, önkormányzati-, vagy EU forrásokból származó pénzeszközök. Ezeket általában pályázatok útján lehet elnyerni, de például a nemzeti költségvetési forrásokból származó pénzeszközök lehetnek normatív alapon juttatott pénzeszközök is.

 

3.

A társulat tagjának joga, hogy

 

a)         a társulat alapszabályában meghatározott módon küldöttet válasszon;

b)         képviselője vagy küldöttje útján részt vegyen a társulati feladatok meghatározásában, a határozatok meghozatalában;

c)         a társulatban személyesen - ha kizáró ok, illetőleg összeférhetetlenség nem áll fenn - tisztséget viseljen;

d)         a tisztségviselőktől, küldöttjétől a társulatot vagy a saját érdekeltségét, egyéb jogait vagy kötelezettségeit érintő ügyben felvilágosítást kérjen;

e)         a társulat szervei által a tagsági jogviszonyával kapcsolatban hozott - jogszabályba vagy alapszabályba ütköző - határozat felülvizsgálatát bíróságtól kérheti. A jogsértő határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell benyújtani. A kereset indításra megállapított határidő elmulasztása jogvesztő. A kereset benyújtásának halasztó hatálya nincs, a határozat végrehajtását azonban a bíróság felfüggesztheti. Nincs lehetőség a határozat bíróság előtti megtámadásának, ha a határozat meghozatalától több mint egy év eltelt.

f)          a hozzájárulás mértékének mérséklésére vagy a megfizetés meghatározott időre történő felfüggesztésére vonatkozó kérelmet terjeszthet az intézőbizottsághoz.

 

A társulat tagjának kötelessége, hogy

 

a)         személyesen vegyen részt a társulat minden olyan szervének tevékenységében, amelybe választották és azt elvállalta;

b)         a társulat közfeladatai ellátásának költségeihez a küldöttgyűlés által megállapított a társulati hozzájárulást határidőre megfizesse.

 

4.

A vizitársulat megalapításával, működésével összefüggésben vagy bármely egyéb a vizitársulatokat érintő ügyben további felvilágosítást a T. Érdekeltek az illetékes önkormányzatok hirdetőtábláján elhelyezett hirdetményekből vagy a szervező bizottság által az érdekeltek tájékoztatása céljából létrehozott honlapon (www.tir.hu, Társulatok Web lapjai, Berekvíz Vizitársulat) kaphatnak.

 

A 2009. évi CXLIV. törvény 15.§ (1) bekezdés a) pontjára tekintettel tájékoztatom a T. Érdekelteket arról, hogy a tervezett működési területen az érdekeltek érdekeltségi egység aránya szerint számított több mint 2/3-a előzetes szándéknyilatkozat aláírásával tanúsította, hogy a vízgazdálkodási feladatokat a vizitársulat megalapítása útján kívánja megvalósítani, ezért az alakuló gyűlés összehívásának törvényes akadálya nincs.

 

A továbbiakban felhívjuk a T. Érdekeltek figyelmét arra, hogy az alakuló gyűlésen, illetve a jelöltállító fórumon történő részvételre szóló meghívó a társulat honlapján megtalálható.

 

Kelt: Kéthely-Sáripuszta, 2010. június 24.

 

 

                                                                       Tisztelettel:

 

                                                                                                                  Csató András sk.            

                                                                                                        a szervező bizottság elnöke

 

 

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.

Események

március 2024
H K SZ CS P SZ V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31