TIRHírekSzövetségünk híreiA 2016 november 2.-i VTOSZ elnökségi ülés összefoglalója

A 2016 november 2.-i VTOSZ elnökségi ülés összefoglalója

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöksége a felügyelő bizottsággal kibővített elnökségi ülést tartott Gödön, 2016. november 2-án. Az ülés Szegedi Sándor VTOSZ elnök vezette.

Az ülésen három fontos kérdéskör került napirendre:

  • az MNV Zrt. új jogi álláspontja az állami tulajdonú műveken végzett beruházások vagyoni térítésével kapcsolatban és az ezzel kapcsolatban kialakítandó VTOSZ vélemény,
  • a vízitársulatok újjászervezésének lehetőségei, ennek szakmai előkészítése,
  • a szeptember 22-23-i igazgatói/főkönyvelői értekezlet tapasztalatai.

A VTOSZ-ben az elnökségi döntéseket követően komoly műhelymunka kezdődött meg az MNV Zrt. jogi álláspontjával kapcsolatos vízitársulati és VTOSZ lépések kidolgozására. A VTOSZ a vízitársulatok újjászervezésével kapcsolatban saját javaslatának kidolgozásával is elkezdett foglalkozni. Ezekről a VTOSZ tag vízitársulatok közvetlenül is információt kapnak, illetve az elnökség a TIR-en is meg fogja jeleníteni a szövetségi véleményt.

 

 

Névnap

Ma 2018. július 22., vasárnap van.
Magdolna napja van, holnap Lenke napja lesz.