TIRHírekSzövetségünk híreiVíz Világnapi rendezvények Dunaföldváron

Víz Világnapi rendezvények Dunaföldváron

Március 22-én, a Víz Világnapján Beszédes Józsefre, a kiemelkedő reformkori vízmérnökre emlékezve került sor a rendezvényekre Dunaföldváron.

Hagyomány, hogy a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskolában névadójuk életéből és munkásságából vetélkedőt rendeznek a felső tagozatos diákok számára. A vetélkedő eredményhirdetésének keretében Sződi Imre, a VTOSZ korábbi elnöke az ország vízgazdálkodásával és Beszédes József működésével kapcsolatos kép-, térkép- és dokumentumanyagot adott át az iskolának. Szegedi Sándor, a VTOSZ elnöke személyesen nem tudott részt venni az ünnepségen, de "A vízitársulatok 200 éve" című könyvet küldött az iskola könyvtára és vezetője számára. Ugyancsak az iskolában, de már a felnőtt hallgatóságnak (az iskola tanárainak, Dunaföldvár önkormányzati képviselőinek és a környék szakembereinek) Fehér Ferenc c. egyetemi docens, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának elnökhelyettese Beszédes szakmai és vízitársulati vezetői tevékenységéről tartott előadást. Ezt követően levetítésre került Beszédes József életéről készült film, ami Fejér László forgatókönyve alapján készült.

Koszorúzási ünnepségekre is sor került: Dunaföldvár pedagógusai az iskola falán elhelyezett emléktáblánál, szakemberei pedig Beszédes József volt lakóházánál koszorúztak. A központi megemlékezés Dunaföldvár főterén volt, ahol először Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere méltatta a Víz Világnapjának fontosságát. A megemlékezés fő előadója Fejér László, az MHT vízügyi történeti bizottságának elnöke volt, aki Beszédes József életének számos érdekes, szélesebb körben nem ismert részletével ismertette meg a hallgatóságot. A koszorúzási ünnepségen a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának nevében Lőrincz Károly elnök, Fehér Ferenc elnökhelyettes és Sződi Imre, a VTOSZ volt elnökhelyettese helyezte el a megemlékezés virágait. De a koszorúzók között volt Bogáth Jenő, a VTOSZ korábbi elnökhelyettese és Megulesz Gabriella, a Dunaújvárosi Vízitársulat igazgatója is.

Az ünnepi megemlékezések a dunafölvári temetőben, Beszédes József sírjánál zárultak. Itt Fehér Ferenc, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának elnökhelyettese mondott emlékbeszédet, majd koszorúzásra került sor a Magyar Mérnök- és Építész Egylet 1897-ben állított és azóta is példásan rendben tartott síremléknél.

 

1_Beszedes_emlektabla_Dfoldvar_iskola.jpg

 

2_Beszedes_sir_adomany_MMEE_1445.jpg

 

3_Beszedes_sirja.jpg

 

4_Beszedes_sirjanal.jpg

 

5_Beszedes_sirjanal_2.jpg

 

6_Unneplo_tomeg_Dunafoldvaron.jpg

 

7_NYK_Beszedes_sirjanal.jpg

 

Fehér Ferenc c. egyetemi docens előadása és a sírnál elmondott megemlékezése itt olvasható:

 

Mellékletek:
ÁllományLeírásMéret
A(z) (Beszedes_Jozsef_Nap_230-165_ev_20170322.ppt) állomány letöltéseBeszedes_Jozsef_Nap_230-165_ev_20170322.pptFehér Ferenc előadása9782 Kb
A(z) (Emlekbeszed.pdf) állomány letöltéseEmlekbeszed.pdfEmlékbeszéd Beszédes József sírjánál195 Kb
 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök van.
Gedeon és Johanna napja van, holnap Auguszta napja lesz.