TIRHírekSzövetségünk híreiMég egyszer Beszédes Józsefről

Még egyszer Beszédes Józsefről

Beszédes József kimagasló reformkori mérnök életéről és munkásságáról jelentős rendezvénysorozat volt Dunaföldváron 2017. március 22-én, a Víz Világnapján. A következőkben Fejér László kollégának, a Magyar Hidrológiai Társaság vízügyi történeti bizottsága elnökének a Beszédes megemlékezésekről készített beszámolóját adjuk közre.

 

Víz Világnap – Beszédes József emléknap Dunaföldváron, 2017. március 22.

 

FL2017marc22

 

Ahogy Kvassay Jenő és Sajó Elemér kultusza Őrbottyánhoz kötődik, úgy ma már Beszédes József neve is egyértelműen Dunaföldvárhoz kapcsolódik. Nem véletlenül, hiszen a reformkor jeles vízmérnöke, a MTA első mérnök tagja 1837-től haláláig (1852) Dunaföldváron lakott, és itt is temették el. Sírja ma gondozott és kiemelt figyelmet élvez. A helyi általános iskola névadója Beszédes József, miként a dunaföldvári híd is az ő nevét viseli. A város főterén kétalakos szobor őrzi emlékét, egykori lakóháza falán emléktábla jelzi, milyen nevezetes ember lakott ebben a meghitt földszintes épületben. A megemlékezésnek különös hangsúlyt adott, hogy Beszédes 230 éve született, 165 éve hunyt el, az előzőleg teljes körűen felújított dunaföldvári híd 15 éve kapta meg az ő nevét, az iskola pedig éppen húsz esztendeje.

Immár hagyománnyá vált, hogy a Víz Világnapját névadója emlékének szenteli az iskola, amikor a tanulók Beszédes életpályájának tanulságaival, mára is érvényes üzenetével foglalkoznak a diákok és tanáraik. A megemlékezések sorozata a felső tagozatos diákok Beszédes József vetélkedőjével és a nyertesek díjkiosztó ünnepségével kezdődött. A díjazottakat és tanáraikat köszöntötte Keresztesné Katona Mária igazgatónő, majd Sződi Imre, a VTOSZ korábbi elnöke az ország vízgazdálkodásával és Beszédes József működésével kapcsolatos kép-, térkép- és dokumentumanyagot adott át az iskolának, s tolmácsolta Szegedi Sándornak, a VTOSZ jelenlegi elnökének üdvözletét, aki személyesen nem tudott részt venni az ünnepségen, de "A vízitársulatok 200 éve" című könyvet ajándékozott az iskola könyvtára és vezetője számára. Ezt követően az iskola könyvtárában tanárok, a város és a tankerület vezetői előtt került sor Fehér Ferencnek, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja elnökhelyettesének vetített képes előadására, amelyben számos eredeti dokumentum felvillantásával foglalta össze a jeles mérnök pályafutásának főbb eseményeit. A nagy tetszéssel fogadott előadás után bemutatták azt az 1987-ben készült filmet, Borz Miklós (rendező) és Fejér László (forgatókönyvíró) alkotását, amely „Beszédes József nyomában" címmel születésének 200. évfordulója alkalmából lezajlott vízitársulati emlékút során készült. A ma már archív filmként számon tartott felvételeken látható annak a kétalakos szobornak gipszből készített terve, amelyet a 90-es évek elején sikerült felállítani a Városházával szemben található parkban.

Az iskolai rendezvény az épület (Kossuth L. u. 17-23/a) falán elhelyezett Beszédes emléktábla megkoszorúzásával ért véget. Ezt követően a résztvevők elsétáltak a mérnök egykori lakóházához (Kossuth L. u. 10.), ahol Horváth Zsolt polgármester és Csapó Sándor, a Mezőföldvíz Kft. igazgatója, valamint a Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium tanárai Bognárné Balogh Andrea vezetésével helyeztek el koszorút. A megemlékezés következő helyszíne a Beszédes-szobor volt. Érdemes megemlíteni, hogy Kligl Sándor szobrászművész alkotása nem személyesen Beszédes Józsefet ábrázolja, hanem Beszédes kapcsán a mindenkori reformkori mérnököknek és figuránsaiknak kívánt emléket állítani. A szobornál Horváth Zsolt polgármester méltatta a Víz Világnap jelentőségét, míg Fejér László, az MHT VTB elnöke megemlékezésében szót ejtett arról, hogyan sikerült Kalapis Zoltán újvidéki író-újságírónak az 1980-as években valódi bizonyítékot találnia Beszédes pontos születési dátumára, valamint felhívta a figyelmet arra, amit ma már kevesen tudnak, hogy az első mérnök-akadémikus milyen új szakszavakkal gyarapította a magyar műszaki szókincset. Nem véletlen hát, hogy akadémiai tagságát – nem annyira műszaki alkotásai, hanem magyar nyelven írott szakirodalmi munkássága révén kapta meg.

A kellemes tavaszi napon könnyű sétát jelentett eljutni a fehérvári úti Belvárosi temetőbe, ahol Beszédes József sírja is van. Nem annyira közismert, hogy amikor a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1897-ben gyűjtést indított, hogy megfestesse székházának díszterme számára Beszédes József arcképét (a kép azóta sajnos elkallódott, csak egy fekete-fehér fotóját őrzi a Duna Múzeum archívuma), akkor a gyűjtésből fennmaradt 352 forintot a dunaföldvári plébániának adták át azzal a feltétellel, hogy Beszédes József síremlékét mindvégig ápolják és fenntartsák. Azt már nem tudjuk, hogy az összeg és kamatai hol pihennek és alusszák örök álmukat, de – hála a dunaföldváriaknak – a sír szép, gondozott és jó állapotban van. A síremléknél ismét Fehér Ferenc állt a megemlékező közönség elé, s beszédében párhuzamot vont az egykori társulati munkák és napjaink területi vízgazdálkodási feladatai között. Szomorú, de tény, mint megállapította „Nem állunk túl jól kisvízfolyásaink rendezésével, amit nem csak a medrek általános rossz állapota mutat, hanem azok a sáros folyamok is, amelyek településeinkre zúdulnak rá. Ahhoz, hogy ne legyenek jelentős belvízi elöntéseink, különös időjárási szerencse kell, hiszen elvezető rendszereink nem kielégítőek. Területi vízrendezésre (meliorációra) negyedszázada nem fordítottunk. És a vízrendezés, a kisvízfolyásokkal kapcsolatos fejlesztések egyáltalán nincsenek napirenden, de még a megfelelő fenntartási munkák elvégzése sem. ...A vízenergiáról nagyon beszélni sem volt szabad, nálunk nem számít megújuló energiának. ...Eltelt tehát Beszédes József halála óta 165 év, és az általa megoldandónak, fontosnak tartott vízgazdálkodási problémák, igaz másképpen, más szinten, de visszaköszönnek. Van tehát mit tennünk, ha Beszédes szellemi örökségét fontosnak tartjuk, ha meg akarunk felelni valamilyen módon annak, amit örökül hagyott."

A temetőben koszorút helyeztek el – többek között – a város és a tankerület vezetői, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja (Lőrincz Károly, Sződi Imre, Fehér Ferenc, Bogáth Jenő), a MHT Dunaújvárosi Szervezete (Megulesz Gabriella), a Dunaújvárosi Vízitársulat, valamint a NKE bajai Víztudományi Karának képviselői (Keve Gábor, Rózsa Erika).

Összeállította: Fejér László elnök MHT-VTB

 

 

Nincs jogosultsága hozzászólni.

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.