TIRNyugdíjas klubHogy áll a klub a "kerek-korok" megemlékezésekkel?

Hogy áll a klub a "kerek-korok" megemlékezésekkel?

Klubunk figyelemmel kíséri, hogy életkorában ki mikor ér el egy „kerek" számot (közmegegyezéssel a Klubban a kerek szám az öttel osztható!) és erről igyekszünk kellően ünnepélyes körülmények között megemlékezni, egy kis ajándékkal is kedveskedni. Mivel nem sok összejövetelünk van és ezekre sem minden klubtag jön el, időnként lemaradásba kerülünk, amit aztán igyekszünk bepótolni.

Az elmúlt évben több ilyen pótlási lehetőség is adódott, így májusban Mátészalkán Babinecz Icát (75), Macsek Etát (75) és Nánási Janit (80) köszöntettük, szeptemberben Szombathelyen Nagybocskai Tamásné (70) kapott „hetvenkedők" kitűzőt, míg decemberben, Budapesten, az évzáró rendezvényen Budácsik Erzsit (75) és Lőrincz Karcsit (75) ünnepeltük meg.

A Klub elnöksége felkészült a 2023. évi köszöntésekre is, azonban már látjuk a nehézségeket. Az első, kellően ünnepélyes alkalom (az évi rendes közgyűlés után) a Szeged térségi klubkirándulás lesz, amelyen sajnos az ünneplendők közül ketten nem tudnak részt venni. Füzesy Pistát azért a kilencvenedik szülinapjához viszonylag közel, március 24-én, Dabason meg tudtuk köszönteni. Besze Éva április 29-én volt 85 éves. Egy klubelnöki gratulációt persze kapott, de ő is hiányozni fog Szegeden, így talán a nyári, balatonfüredi klubnap lesz a jó alkalom a szélesebb körű köszöntésre. Nagybocskai Tamás pont e sorok írásakor 75, de mivel vele találkozunk Algyőn – azt hiszem, nem árulok el titkot – lesz lehetőség a köszöntésére.

Ahogy jeleztem, az elnökség felkészült a „kerek-korok" köszöntésekre, tehát – amint aktuálissá válik – a korban odaérők sem „ússzák meg" a köszöntést.

Fehér Ferenc