TIRHírekSzövetségünk híreiA Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége hat év alatt az EUWMA stabil tagja lett

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége hat év alatt az EUWMA stabil tagja lett

Az European Union of Water Management Associations (EUWMA - Vízgazdálkodási Társulatok Európai Szövetsége) 2010. szeptember 9-10-én tartotta éves közgyűlését a spanyolországi Valenciában. A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége 2004. óta tagja az Európai Szövetségnek. Az ez évi közgyűlésről Fehér Ferenc ügyvezető elnök a VTOSZ elnökségének szeptember 21-i ülésén számolt be.

A közgyűlésen a francia elnök számolt be az előző évi munkáról, amelynek középpontjában az Európai Unió brüsszeli központjában a vízgazdálkodással kapcsolatos bizottsági munkába történt aktív bekapcsolódás állt. Mára az EUWMA brüsszeli delegáltjai mind a Víz Keretirányelv megvalósítása, mint a Közös Agrárpolitika reformja tekintetében növekvő befolyással bírnak. A soros elnökséget a Spanyol Szövetség vette át. A tagországok a szokásos módon beszámoltak intézményi változásaikról és a hidrológiai, vízháztartási helyzetről. Ezt követően az Uniónak a vízgazdálkodást és a mezőgazdaságot érintő politikáival, döntéseivel kapcsolatos előrehaladásról számoltak be a delegált szakértők (a holland és a német vízitársulati szövetségnek van állandó brüsszeli delegáltja, akik az EUWMA-t is képviselik) és az Európai Szövetség ezekkel kapcsolatos álláspontjának kialakítására került sor.

A délutáni ülésszak fő témája a Közös Agrárpolitika várható átalakítása, valamint az agrárpolitika és a vízgazdálkodási politika összefüggéseinek megvitatása volt. Éles vita alakult ki abban a kérdésben, hogy a 2014-től várhatóan megváltozó agrárpolitika egyes pilléreiben milyen változást szorgalmazzon az EUWMA: a közvetlen, terület alapú támogatások szinten tartását, növelését vagy a fejlesztési alapok (pl. EMVA, ami az ÚMVP forrása) erősítését.

A spanyol delegáció a rendezvény második napján a Valencia környéki nagyszabású (az EU támogatásával megvalósult) öntözésfejlesztés eredményeit mutatta be. Ezek a fejlesztések a víztakarékos – elsősorban csepegtető – öntözés megvalósítását szolgálják ültetvény kultúrákon.

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége hat év alatt az EUWMA stabil tagja lett. Véleményét minden fontos kérdésben, így az elmúlt évben a Bordeaux-i nyilatkozat megfogalmazásánál, idén a Brüsszelben képviselendő EUWMA álláspontok kialakításánál figyelembe veszik. Nem véletlen, hogy a vízitársulatok központi bicentenáriumi ünnepségén, szeptember 16-án a Magyar Tudományos Akadémián az EUWMA főtitkára, Erik Kraaij képviselte az Európai Szövetséget és tartott előadást.

 

 

Névnap

Ma 2018. április 24., kedd van.
György napja van, holnap Márk napja lesz.