Sír a határ a vízért

Promenád a vidék hírportálja

2011. október 27.

Nagy a szárazság, nagyon kellene az eső, a szélsőséges időjárás nem kedvez a mezőgazdaságnak. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégünk volt Balla Iván, a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat igazgatója.A belvíz összegyűjtése egy víztározóban nagyon hasznos lehet, hiszen megvédi földjeinket, lakóingatlanunkat. A belvíz, öntözésre viszont maximum egy alkalommal alkalmas – mondta Balla Iván, a TIMA igazgatója. Olyan hatása lehet ugyanis, amely a termőtalajt akár évekre is tönkreteheti.

A víztározókat nem egy hatalmas betonmedencének kell elképzelni, inkább hasonlít egy tóra. Nagyon meg kell nézni, hogy mely terület alkalmas tározó kialakítására. A szakember példaként hozta a kiskőrei esetet, ott ugyanis a víztároló melletti terület teljesen elmocsarasodott.A klímaváltozás érzékelhető itthon is. Nagyon szélsőséges az időjárás, vagy nagy a szárazság, vagy egyszerre sok eső esik. Balla Iván szerint a tél száraznak mondható, mert egyenlőtlen a csapadék eloszlása – erre pedig mindenkinek fel kell készülnie.A TIMA is foglalkoztat közmunkásokat, januárban 200 főt vettek fel a Start munkaprogram keretében pedig további 288 főt. Jelenleg 450-500 fő körül van a foglalkoztatottak száma. Az igazgató szerint 10 évre elegendő munkájuk van, amelyet el kell elvégezniük. A csatornák tisztítása mellett a növényzetet is gondozzák. A kivágott nád például alkalmas fűtésre is.

Kodácz Csengele

 

alt alt alt

alt

 

Névnap

Ma 2019. augusztus 19., hétfő van.
Huba napja van, holnap István napja lesz.

Események

augusztus 2019
H K SZ CS P SZ V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1