TIRHírekSzövetségünk hírei

Szövetség hírei

Gyászol a vízitársulati szakma

Szomorú hírt kaptunk néhány nappal ezelőtt: életének 74. évében meghalt Presits Ferenc, nyugdíjas vízitársulati igazgató, a VTOSZ elnökségének volt tagja. A következőkben közreadjuk az a gyászjelentést, amelyet családja adott:

"Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesapánk, férj és nagypapa, Presits Ferenc László 2021. július 25-én, életének 74. évében, türelemmel viselt betegsége után örökre megpihent, s már az Égi vizek partján üldögél békésen. Búcsúztatója 2021. augusztus 3-án, kedden, délelőtt 9 órakor lesz a lengyeltóti Keleti-temetőben. Hamvait ezt követően szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra a galamboki temetőben.

Gyászoló szerettei"

Bővebben...

 

Állásfoglalás közfoglalkoztatással kapcsolatban

A 2021. évi közfoglalkoztatás elszámolható költségeivel kapcsolatban Szegedi Sándor, a VTOSZ elnöke levéllel fordult Réthy Pálhoz, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárához. A vízitársulatok gyakorlatát áttekintve kérte a közvetlen költségek és az anyagköltségek elszámolható mértékének emelését.

Réthy Pál helyettes államtitkár levelében tájékoztatta Szegedi Sándor VTOSZ elnököt a Belügyminisztérium állásfoglalásáról.

Bővebben...

 

VTOSZ online konferencia

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének első online konferenciájára 2021. március 18-án délelőtt került sor Szegedi Sándor elnök vezetésével. A technikailag színvonalasan megvalósított konferenciára a vízitársulati vezetők otthonról jelentkeztek be. A konferencia fő témája a vízitársulatok helyzetének áttekintése volt.

Bővebben...

 

A Víz Világnapja alkalmából rendezett programjainkra várjuk az érdeklődőket

Március 24. szerda, 15 óra

Volt egyszer egy kiállítás...125 évvel ezelőtt nyílt meg az a millenniumi kiállítás vízépítészeti pavilonja

Fejér László, a Magyar Hidrológiai Társaság Történeti Bizottságának elnöke az az 1896. évi ezredéves országos kiállítás Vízépítészet pavilonját mutatja be.

Bővebben...

 

Az ITM "felfedezte" a VTOSZ-t

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Európai Uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Ágostházy Szabolcs levéllel fordult a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségéhez. A levélben a VTOSZ-t fontos partnernek tekinti az EU fejlesztéspolitika egyes anyagainak véleményezésében.

Bővebben...

 

Új helyettes államtitkár az Agrárminisztériumban

A miniszterelnök 111/2020. (XII. 17.) ME határozatával az agrárminiszter javaslatára Gyüre Anitát az Agrárminisztérium helyettes államtitkárának kinevezte.

Bővebben...

 

A koronavírus sajnos szedi áldozatait!

Az aktív és a nyugdíjas vízitársulati vezetők között mostanság a legfontosabb mondat: Vigyázz magadra!

Beszámoltunk róla, hogy az Ecsediláp-Krasznabalparti Vízgazdálkodási Társulat nyugdíjas igazgatója, Nagy Elek és felesége milyen ádáz küzdelmet folytatott a vírussal. Nekik szerencséjük volt, felgyógyulóban vannak.

Sajnos nem volt ilyen szerencsés az egyik legrégebbi vízitársulati dolgozó és vezető, Krasznai Attila, aki november 30-án a koronavírus okozta fertőzésben hunyt el.

Bővebben...

 

A Belügyminisztérium állásfoglalása

Szegedi Sándor VTOSZ elnök a közfoglalkoztatás költségeinek elszámolhatóságával kapcsolatban levélben kereste meg Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárt. A Belügyminisztérium állásfoglalását mellékelten közöljük.

Bővebben...

 

4. oldal / 71

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek van.
Auguszta napja van, holnap Zalán napja lesz.