TIRVízitársulatokTársulatok írták

Vízitársulatok

Jegyzőkönyv 2010.10.20. végleges

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

 

 

amely felvételre került, 2010. október 20-án 11:00 órakor a Balaton-nagyberek Vizitársulat, 8646 Balatonfenyves, Nimród u. 4. szám alatt megtartott küldöttgyűlésén

 

Jelen vannak:                A küldöttek a jelenléti ív szerint

                                   Az intéző bizottság tagjai

                                   A felügyelő bizottság tagjai

                                  

Csató András az intéző bizottság elnöke üdvözli a megjelenteket és a küldöttgyűlést megnyitja. Az időközben elkészült jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a küldöttek több mint fele megjelent és a megjelent küldöttek a társulat működési területének több mint felét képviselik, így a küldöttgyűlés határozatképes.

 

Csató András az intéző bizottság elnöke javaslatára küldöttgyűlés egyhangú szavazással Völler Zoltán urat a társulat igazgatóját választja meg a küldöttgyűlés levezető elnökének.

 

Völler Zoltán a küldöttgyűlés levezető elnöke az küldöttgyűlés jegyzőkönyvvezetőjének Dr. Varnyú Viktor urat, a jegyzőkönyv hitelesítőinek pedig Csató András és Oliver Hahnenkamm urakat javasolja. A javaslatot a küldöttgyűlés egyhangú igen határozattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:

 

1/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttek a küldöttgyűlés jegyzőkönyvvezetőjének Dr. Varnyú Viktor urat, a jegyzőkönyv hitelesítőinek pedig Csató András és Oliver Hahnenkamm küldött urakat választják meg.”

 

Völler Zoltán megállapítja, hogy az küldöttgyűlés összehívása a jogszabályok és az alapszabály rendelkezéseinek megfelelően történt, tekintettel arra, hogy az intéző bizottság a küldöttgyűlés időpontját 8 nappal megelőzően megküldte a meghívót a küldöttgyűlés tagjainak, a területileg illetékes mezőgazdasági és vízügyi igazgatási szervezetnek, a társulatok érdekképviseleti szervezetének és egyúttal közzétette a meghívót a területileg illetékes települési önkormányzatok hirdetőtábláján.

 

Ezt követően kerül sor a meghívóban feltüntetett első napirendi pont tárgyalására.

 

1. Napirendi pont:                  Tisztségviselők díjazása és költségtérítése

 

Völler Zoltán a küldöttgyűlés levezető elnöke ismerteti a jelenlévőkkel az intéző bizottság előterjesztését.

 

A küldöttgyűlés részletesen megvitatta az előterjesztést, majd ezt követően a küldöttek 10/10 arányú igen szavazata, azaz a leadható szavazatok több felének igen szavazat mellett meghozta az alábbi határozatot:

 

 

2/2010.(10.20.) sz. határozat

 

A küldöttgyűlés a tisztségviselőknek (Intéző és Felügyelő Bizottság tagjai és elnökei) éves szinten bruttó 50.000.- Ft tiszteletdíjat állapít meg.

 

A megállapított összeg a gazdasági évre vonatkozik, rövidebb közreműködés esetén a járandóság időarányos.

 

A tárgyévi tiszteletdíj folyósítása 2010. december 1. és 2010. december 15. között történik.

 

A küldöttgyűlés a tisztségviselőknek és a küldötteknek társulat érdekében végzett tevékenysége során felmerült igazolt költségei megtérítését biztosítja.

A költségszámlák leigazolása az Intéző Bizottság elnökének a jogköre.

Abban az esetben, ha a költségtérítés kedvezményezettje az Intéző Bizottság Elnöke, esetében a kifizetést a Felügyelő Bizottság elnöke engedélyezi.

 

2. Napirendi pont:                  Társulati művek listájának és paramétereinek elfogadása, összhangban az Alapszabály I. számú mellékletével.

 

Völler Zoltán a küldöttgyűlés levezető elnöke ismerteti a jelenlévőkkel az intéző bizottság előterjesztését, amelyet a küldöttetek részletesen megvitatnak.

 

A küldöttgyűlés részletesen megvitatta az előterjesztést, majd ezt követően a küldöttek 10/10 arányú igen szavazata, azaz a leadható szavazatok több felének igen szavazat mellett meghozta az alábbi határozatokat:

 

3/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elhatározza, hogy az intéző bizottság előterjesztésében 1-416. sorszámmal jelölt műtárgyakat társulati műnek nyilvánítja.”

 

4/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elhatározza, hogy az intéző bizottság előterjesztésében 417. sorszámmal jelölt műtárgyat (Balatonfenyvesi szivattyúház nyomócsatornája) társulati műnek nyilvánítja.”

 

5/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elhatározza, hogy az intéző bizottság előterjesztésében 418. sorszámmal jelölt műtárgyat (Milkovics árok) társulati műnek nyilvánítja.”

 

6/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elhatározza, hogy az intéző bizottság előterjesztésében 419. sorszámmal jelölt műtárgyat (Bélatelepi szivattyúház és gát) társulati műnek nyilvánítja.”

 

 

3. Napirendi pont:                  Társulat feladattervének jóváhagyása a 2010.09.01. és 2010.12.31. közti időszakra.

 

Völler Zoltán a küldöttgyűlés levezető elnöke elmondja, hogy a meghívóhoz mellékelt előterjesztésben szereplő, fenntartási munkák körében előkészített három (I-III.) javaslatot az intéző bizottság egy negyedik javaslattal egészítette ki (IV.). Ezt követően ismerteti a jelenlévőkkel az intéző bizottság javaslatával kiegészített feladattervet.

 

Csató András az intéző bizottság elnöke elmondja, hogy az intéző bizottság 2010. október 15-én megtartott gyűlésén, úgy határozott, hogy a fenntartási munkák körében a IV. számú feladattervet ajánlja a küldöttgyűlés számára elfogadásra.

 

A küldöttgyűlés részletesen megvitatta az előterjesztést, majd ezt követően a küldöttek száma szerint számított 10/10 arányú igen szavazata és a küldöttek által képviselet terület aránya szerint számított 5702/5702 arányú igen szavazata mellett meghozta az alábbi határozatokat:

7/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés a fenntartási munkálatok kapcsán az intéző bizottság előterjesztésében szereplő IV. számú javaslatot fogadja el.”

 

8/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elfogadja a 2010. szeptember 1-től 2010. december 31-ig terjedő időszak vonatkozásában a beruházási, felújítási és fenntartási munkálatokat tartalmazó külön íven megszövegezett feladattervet és egyúttal felhatalmazza az intéző bizottságot a feladattervben foglaltak végrehajtására.”

 

4. Napirendi pont:                  Társulat költségvetésének jóváhagyása a 2010.09.01. és 2010.12.31. közti időszakra.

 

Völler Zoltán a küldöttgyűlés levezető elnöke elmondja, hogy a meghívóhoz mellékelt előterjesztésben szereplő három különböző költségvetési javaslatot (I-III.) az intéző bizottság egy negyedik javaslattal egészítette ki (IV.). Ezt követően ismerteti a jelenlévőkkel az egyes költségvetési terveket.

 

Csató András az intéző bizottság elnöke elmondja, hogy az intéző bizottság 2010. október 15-én megtartott gyűlésén, úgy határozott, hogy a IV. számú költségvetési tervet ajánlja a küldöttgyűlés számára elfogadásra.

 

A küldöttgyűlés részletesen megvitatta az előterjesztést, majd ezt követően a küldöttek száma szerint számított 10/10 arányú igen szavazata és a küldöttek által képviselet terület aránya szerint számított 5702/5702 arányú igen szavazata mellett meghozta az alábbi határozatokat:

9/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés jóváhagyja, hogy a társulat megalapításával kapcsolatos költségek és a jövőben felmerülő pályázat írási költségek fedezete céljából a Társulat, mint kölcsönvevő hosszú lejáratú tagi kölcsön szerződést kössön 12.000.000,-Ft értékben a Hubertus Bt. taggal, mint kölcsönadóval.”

 

10/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés megállapítja, hogy a társulati alap hozzájárulás mértéke a 2010. szeptember 1-től 2010. december 31-ig terjedő időszakban 6.500,-Ft+ÁFA/hektár, amelyet az érdekelteknek az intéző bizottság értesítésének kézhezvételétől számított 15 napon belül kell a társulat bankszámlájára történő átutalás útján teljesíteni.”

 

11/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elhatározza, hogy az előterjesztésben foglaltaktól eltérően nem mérsékli az alaphozzájárulás mértékét az ingatlanok művelési ágától függően.”

 

12/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elhatározza, hogy a differenciált társulati hozzájárulás mértéke az alaphozzájárulás háromszorosa az alapszabály IX/3. pontjában meghatározott esetben, azaz azon ingatlanok esetében, ahol a szilárd burkolatról koncentrálva történik a víz elvezetés a befogadó csatornába.”

 

13/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés a költségvetésben szereplő kiadások és bevételek kapcsán az intéző bizottság előterjesztésében szereplő IV. számú javaslatot fogadja el, azzal, hogy az előterjesztésben szereplő összegek nettó összegek, amelyek az ÁFA összegét nem tartalmazzák.”

 

14/2010.(10.20.) sz. határozat

 

„A küldöttgyűlés elfogadja a 2010. szeptember 1-től 2010. december 31-ig terjedő időszak vonatkozásában a külön íven megszövegezett költségvetési tervet és egyúttal felhatalmazza az intéző bizottságot a költségvetésben foglaltak végrehajtására.”

 

Völler Zoltán úr ezt követően kérdést intéz az jelenlévőkhöz, hogy van e kérdésük, egyéb észrevételük. Egyéb észrevétel és kérdés nem lévén a küldöttgyűlést bezárja.

 

K.m.f.

Mellékletek:

- társulati művek listája

- elfogadott feladatterv (2010.09.01-2010.12.31.)

- elfogadott költségvetés (2010.09.01-2010.12.31.)

                               

                        Csató András                                                   Oliver Hahnenkamm

                 jegyzőkönyv-hitelesítő                                                 jegyzőkönyv-hitelesítő

 

                                   Dr. Varnyú Viktor

                                                jegyzőkönyvvezető

 

 

A társulatunk igény szerint segíti az önkormányzatok védekezését

Köszönet szakmai segítségnyújtásért.

Bővebben...

 

A 2010. évi vízkár-elhárításról…

A 2010. évi vízkár-elhárításról…

Dunaújvárosi Vízi Társulat 2010-09-15

Megulesz Gabriella

 

„2010. szeptember 13-án tagi bejelentés érkezett a Dunaújvárosi Vízi Társulathoz, mely szerint Dinnyés település térségében, a 2010. szeptember 10-12. között lehulló rendkívüli csapadék következtében, a szántó területeken tartós vízállás keletkezett. A vízborítás a mezőgazdasági kultúrát veszélyezteti, jelentős kárt okozva a helyi gazdálkodóknak. A társulat 2010. szeptember 14-én két darab mobilszivattyúval és két műtárgyépítővel elkezdte a vízkár-elhárítási tevékenység végzését, melynek várható időtartama 3-4 nap.”

Újabb belvízvédelmi jelentés. Információnk szerint a Mezőföld egyes részein idén több mint 800 mm csapadék esett. Az éves átlag 600 mm, és még csak szeptember közepe van.

2010_vizkar_elharitas

Tisztítjuk a zsilipeket, eltávolítjuk az uszadékot és a hordalékot, nádat kaszálunk. Kiemeljük a bejáróként szolgáló átereszeket és segítünk a gazdálkodóknak a tábláról elvezetni a vizet. Hozzánk fordulnak: földhasználók, önkormányzatok, tervezők.

Kimegyünk a helyszínre, vagy részt vállalunk a pályázatok elkészítésében – együtt dolgozunk. Tagjaink tudják, hogy a veszélyeztetett területek fenntartására a társulat mindig gondot fordított, a források adta lehetőségen belül. De mindenki érti azt is, hogy ez rendkívüli helyzet.

A Dunaújvárosi Vízi Társulat 2010. évi vízkár-elhárítási és belvíz-védekezési munkáinak értéke meghaladta az 1,3 millió forintot. A társulat nem volt belvíz-védelmi fokozatban. A védekezés költségeit teljes mértékben a befizetett társulati hozzájárulás biztosította.

Tagjaink igényei szerint…

Összegzés:
Szabadegyháza külterület; Szabad-egyházi vízfolyás – február 5-10; március 30.; április 19-22. – 5 fő
Adony 2. csatorna – március 1. – 7 fő
Dinnyési árok, Dinnyés külterülete – márc. 5-10. ápr. 26-30. jún. 8-11. – 2 db mobilszivattyú; 2 fő; 1 db kotró
Daruszentmikós, Baracs, Mezőfalva, Szabadegyháza, Adony, Zichyújfalu – május-augusztus – 2 fő műszaki
Baracs, vízkár – szeptember – 1 fő műszaki
 

Meghívó küldöttgűlésre 2010.11.20.

BALATON-NAGYBEREK VÍZITÁRSULAT
8713 Kéthely Sári puszta hrsz.0275.


Meghívó

A Balaton-nagyberek Vízitársulat küldöttgyűlésére

Tisztelt Érdekeltek!

A Társulat képviseletében tisztelettel meghívom 2010.10.20.-án 11.00 órakor megtartandó küldöttgyűlésünkre.
Küldötteknek és tisztségviselőknek a meghívás szavazati jogot, egyéb meghívottaknak tanácskozási jogot biztosít. Tagok a küldöttek útján vehetnek részt a társulati feladatok meghatározásában, és a határozatok meghozatalában.

A gyűlés helyszíne: Balatonfenyves Nimród utca 4. sz. alatti HUBERTUS HOF Szálloda és Konferencia Központ.
Az Intéző Bizottság a következő napirendi pontok megvitatását, és bennük határozat hozatalát javasolja a küldött gyűlésnek:

Tervezett napirend:

1./. Napirendi pont.
Tisztségviselők díjazása és költségtérítése.

2./ Napirendi pont.
Társulati művek listájának és paramétereinek elfogadása, összhangban az Alapszabály I. sz.-ú mellékletével.

3./ Napirendi pont.
Társulat feladattervének jóváhagyása  a 2010.09.01.-és 12.31. közti időszakra.

4./ Napirendi pont
Társulat költségvetésének jóváhagyása a 2010.09.01. – és 12.31. közti időszakra.


Kérem a meghívottakat, , hogy a szavazati joggal rendelkezők személyesen, - egyéb meghívottak személyesen, vagy  képviseleti joggal felhatalmazott képviselőjük útján vegyenek részt a gyűlésen!
 Egyúttal tájékoztatom az érdekelteket, hogy az egyes napirendekhez tartozó előterjesztések a társulat honlapján megtekinthető. Elérhetősége www.tir.hu,  azon belűl a társulat neve alatt.
Kelt Kéthely Sári puszta 2010.10.12.


                                                                                            Csató András
                                                                                                   sk.
                                                                                      Intéző Bizottság Elnöke
Kapják:
-Küldöttek
-Tisztségviselők
- Ügyvezető
- Mezőgazdasági igazgatási szervezet
- Vízügyi igazgatási szervezet
- vízgazdálkodási társulatok érdekképviseleti szervezete
- közzététel céljára a meghívókat: Kéthely, Buzsák, Balatonfenyves, és Táska Polgármesteri Hivatalai
- közzététel céljára az előterjesztésekkel:  www.tir.hu

 

Csatolt anyagok:

Feladatterv 2010.09.01-2010.12.31 (xls)

Feladatterv 2010.09.01-2010.12.31, szöveges (doc)

Jegyzőkönyv a Balaton-nagybereki Vízitársulat 2010 évi feladattervének előkészítéséről (doc)

Költségvetési tervezet 2010.09.01-2010.12.31 (doc)

Meghívó a Balaton-nagyberek Vízitársulat küldöttgyűlésére 2010.10.20 (doc)

Társulati művek 2010.06.22 (xls)

Tisztségviselők, küldöttek díjazása (előterjesztés) (doc)

Végleges szolgáltatási árak (xls)

Végleges szolgáltatási árak II (xls)

 

Szakmai szemmel a Felsőzsolcai árvízi katasztrófáról

Megulesz János

Encs, Vasút út 33.

 

Szakmai szemmel a Felsőzsolcai árvízi katasztrófáról

 

A Felsőzsolcán kialakult sajnálatos ávrízi katasztrófáról már sokszor olvashattunk az Észak-Magyarország hasábjain, de úgy gondolom, hogy az emberek nagy többsége még mindig érthetetlenül áll a megtörtén események előtt. A tisztánlátás érdekében javaslom néhány szakmai kifejezés értelmezését.

Sok nyilatkozatban keveredett a hullámtér és az ártér fogalma.

Hullámtér az árvédelmi töltések közötti terület, ahol az árvizek levonulnak.

Ártér a folyóvölgynek az a része, amit a folyó árvizei árvízvélelmi művek hiányában elönthetnek. Az árvédelmi töltések az ártér egy részét mentesítik (védik) az árvizektől. A fentiek következtében a mentesített árterek beépíthetőek (Miskolc város jelentős része is mentesített árterületen van, képzeljünk el egy város térségi jobbparti töltésszakadását), a hullámtér vagy nagyvízi meder beépítése tilos.

Mikor mentesít biztonságosan árterületet az árvízvédelmi töltés?

Akkor, ha az érvényes műszaki előírásoknak megfelelő minőségben és mértékben van kiépítve.

A Sajó és a Bódva esetében (mely vízfolyások kapcsolhatóak az árvízi katasztrófához) ezen követelmények elmaradnak az előírásoktól.

A szakmai előírásoknak megfelelően az árvízvédelmi töltéseket az adott folyóra érvényes mértékadó árvízszint plussz egy méteres biztonságra kell kiépíteni.

Ezen követelménynek a Sajó folyó árvízvédelmi töltése is csak részben felel meg, sok a magassági és szelvényméret hiányos töltés szakasz.

A Bódva hivatalosan patak és nem folyó, így árvízvédelmi töltésről nem is beszélhetünk, csak víztartó depóniáról, amit a meder-kotrásból kikerült anyagból alakítottak ki (ezáltal „védve” többek között két várost is).

A víztartó depóniákról tudni kell, hogy az árvízvédelmi töltésekre előírt követelményeknek egyáltalán nem felelnek meg, így a Bódvavölgyi elöntések az adott víztömeg esetében szinte törvényszerűek voltak.

Ezen hiányosságok évtizedek óta fennállnak, a háttérben gazdaságpolitikai és nem szakmai szempontok állnak.

A fenti hiányosságok voltak alapvetően Felsőzsolca árvízi elöntésének okozói.

Felsőzsolcsa és Miskolc Keleti kapujának az elöntése a Bódva patakból és a Sajó folyóból származott.

A Sajó folyónak Szirmabesenyő fölötti és Sajószentpéter közötti szakasza árvízvédelmi töltéssel nem rendelkezik, ennek megfelelően ezen a szakaszon az árvíz az árterületet foglalja el. A Sajó és Bódva találkozásánál a két vízfolyás vízhozama összegződött és a Szirmabesenyő-Sajóvámosi úton átbukva a Kis-Sajó völgyén levonulva elöntötte Felsőzsolcát és Miskolc Keleti kapuját.

A Kis-Sajó völgyén 200 m3/sec-ot meghaladó víztömeg vonult le, amely ellen esély sem volt Felsőzsolca lakó ingatlanainak megvédésére, egyedüli megoldás az emberek kimenekítése volt.

A sokat emlegetett AUCHAN áruház legfeljebb pár cm-es vízszintemelkedést okozott, az M30-as autópálya bevezető szakaszának vízterelő hatása ugyan elemezhető, de az alap ok megszüntetése esetén (hogy 200 m3/sec vízhozam ne érkezzen a Kis-Sajó völgyébe) az is okafogyottá válhat.

Kijelenthetjük tehát, hogy a Felsőzsolcai árvízi katasztrófa okozója a Kis-Sajó völgyében levonuló 200 m3/sec-ot meghaladó vízhozam volt.

 

A jövőben hasonló katasztrófák elkerülése érdekében tehát meg kell szüntetni vagy optimális mértékűre csökkenteni a Sajó és Bódva árvizeinek a Kis-Sajó völgyébe történő kiáramlását, ezzel természetesen a Sajó fő ágában koncentrálódnak az árvizek ezért vizsgálni kell Szirmabesenyőtől lefelé a Sajó mindkét oldali védtöltését, a hidak áteresztő képességét, valamint a meder és hullámterek vízvezető képességét.

Megoldandó továbbá Szirmabesenyő és Sajószentpéter közötti nyílt ártéri települések körtöltéses bevédése.

Az árvízvédelmi rendszerek kiépítésére a szakmai irányelvek adottak. A folyók árvízvédelmi töltéseit a mértékadó árvízszint plusz egy méteres vagy az LNV plusz egy méteres biztonságra kell kiépíteni.

Ez több évtizedes előírás, aminek sajnos a jelenlegi árvízvédelmi rendszerek nem felelnek meg. El kell érni tehát, az árvédelmi töltések szakmai előírás szerinti megfelelősségét, és a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a folyók medertisztítására, a vízbedőlt fák eltávolítására, a meder eróziót okozó kavicszátonyok eltávolítására és a hullámterek kitisztítására.

Évtizedekkel ezelőtt, ezen feladatok rutinszerűen szerepeltek a Szakaszmérnökségek üzemterveiben, elősegítve ezzel a nagyvizek gyorsabb, és akadálymentesebb levonulását, jelenleg azonban ezekre nincs pénzügyi fedezet.

Könnyen belátható, hogy az évtizedek alatt bekövetkezett folyómeder feltöltődések, melyek a külföldi vízgyűjtők hegyvidéki szakaszairól származnak, leszűkítik a mederszelvényt, ezért foglalkozni kell annak folyamatos eltávolításáról.

A tervezett Bódva-völgyi és Sajó-völgyi tározó rendszer kiépítése természetesen pozitív irányban segíti a Sajó-Bódva árvízvédelmi rendszer működésének hatékonyságát, azonban elsődleges szempont a Sajó folyó nagyvízi medrének a kiépítése úgy, hogy a Bódva patak nagyvizeinek fogadására is alkalmas legyen.

 

Encs, 2010. augusztus 27.

 

 

                                                                                               

 

 

 

24. oldal / 27

Névnap

Ma 2024. április 17., szerda van.
Rudolf napja van, holnap Andrea és Ilma napja lesz.

Események

április 2024
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5