Hiába készül vízitársulat ellenes, féligazságokat, rágalmakat, hazugságokat tartalmazó interjú napilapban, riportműsor kereskedelmi televízióban (a legutóbbi támadás ide kattintva nézhető és hallhgatható meg), a vízitársulatokat jogszerűen, a társadalom érdekében végzik tevékenységüket.
Az Őrségi Vízrendezési és Talajvédelmi Társulattól ma délelőtt kapott tájékoztatás szerint a tegnapi bírósági tárgyaláson az I. fokú bíróság elutasította a Lajta-Hanság Zrt keresetét, amelyet az Őrségi Társulat egyéb támogatásra hozott küldöttgyűlési határozata ellen nyújtott be.
A Törvényszék kimondta, hogy a vízitársulat tagjait képviselő küldöttek jogszerűen állapítottak meg egyéb támogatást a társulat működéséhez, azaz a vízgazdálkodási közfeladatok ellátásához.
dr. Varga Árpád
ny.főtitkár, jogi szakértő
Kvassay Jenő unokája, az USA-ban élő Alexander Kvassay Őrbottyán díszpolgára lett. Az augusztus 20-án tartott ünnepségen a VTOSZ-t Dr. Ligetvári Ferenc elnök képviselte.
VTOSZ Titkárság
A BM Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkárság közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának 2012. augusztus 14-én kelt Tájékoztatója a közfoglalkoztatottak orvosi alkalmassági vizsgálatáról a Mellékletekben olvasható.
VTOSZ Titkárság
A Csongrád Megyei Gazdakörök gyűléséről az egyik napilapban augusztus 13-án megjelent tudósítás szerint dr. Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára többek között az alábbi véleményét osztotta meg hallgatóságával:
„ a vízitársulatok az előző kormányzathoz kötődnek, a szocialista klientúra részei….. aki befizeti a vízitársulatok által jelenleg is kért hozzájárulást, annak elment az esze….”
Dr. Ligetvári Ferenc VTOSZ elnök levele dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási helyetttes államtitkárnak az alábbiakban olvasható:
"Dr. Hoffmann Imre
helyettes államtitkár úrnak
Tisztelt Államtitkár Úr!
A Vízitársulatok vezetőit meglepte dr. Budai Gyula államtitkár úr kijelentése: "a víztársulások és az agrárkamarák az előző kormányzathoz kötődnek, a szocialista klientúra részei” /Népszabadság, 2012. augusztus 13./. Ez a megnyilvánulás bizalmatlanságot tükröz és nem mindegy, hogy a közfoglalkoztatást milyen megbecsülés mellett irányítják a társulatok vezetői. A társulatok intéző bizottságai felismerték, hogy a közfoglalkoztatás sikeres végrehajtásához elengedhetetlen a munkavezetők számának növelése, s mivel az állam ezt nem tudja finanszírozni, ezért a tevékenységből profitáló tulajdonosokat szólították meg – a korábbinál kisebb összegű - területi támogatási hozzájárulás fizetésére. Budai államtitkár úr reagálása: „aki befizeti a víztársulatok által jelenleg kért hozzájárulást, annak elment az esze”.
A 200 éves múltban Darányi, Lónyai, Széchenyi stb., stb. vettek részt.
Az utóbbi években Fazekas miniszter úr a karcagi társulat ellenőrző bizottságának elnöke volt. Czerván államtitkár úr a ceglédieknél hasonló feladatot látott el. Korábban Ángyán államtitkár úr "pénzmosodának" titulálta a társulatokat. Vajon Fazekas miniszter urat kívánta sértegetni?
Nemzetközi tapasztalataim alapján /a Nemzetközi Öntözési és Vízrendezési Szövetség tiszteletbeli alelnökeként, a WWF Végrehajtó Tanács korábbi tagjaként/ kijelenthetem, hogy a társulati vezetők többsége európai átlagot meghaladó szinten végzi munkáját. Egyetlen társulati vezető sem utasította el a közfoglalkoztatási feladatot politikai meggyőződésre hivatkozva.
Fentiek alapján továbbra is elkötelezetten végezzük munkánkat a haza és annak népének gyarapodása érdekében.
Kérem Önt, mint a felügyeleti feladatot ellátó állami vezetőt, hogy az ilyen jellegű állítások ellentmondásaira szíveskedjék a VM felsőbb vezetésének figyelmét felhívni.
Budapest, 2012. augusztus 15.
Üdvözlettel:
Dr. Ligetvári Ferenc
elnök"
A Csongrád Megyei Gazdakörök gyűléséről az egyik napilapban augusztus 13-án megjelent tudósítás szerint dr. Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára többek között az alábbi véleményét osztotta meg hallgatóságával.
„Államosítják a vízitársulatokat, amelyek nem képesek biztosítani a belvízelvezetés és az öntözés feltételeit….” a vízitársulatok az előző kormányzathoz kötődnek, a szocialista klientúra részei….. aki befizeti a vízitársulatok által jelenleg is kért hozzájárulást, annak elment az esze….”
Amennyiben a fenti mondatrészek nem hangzottak el a VM államtitkárának szájából, akkor a Vidékfejlesztési Minisztériumnak haladéktalanul helyreigazítást kell kérnie. Amennyiben dr. Budai Gyula valójában ezeket mondta hallgatóságának, akkor elnézést kel kérnie a Magyarország egyik legrégibb civil szerveződésének, a 202 éves múltra visszatekintő vízitársulatok tagjaitól, mert:
A vízitársulatok az 1948-1957. közötti államosított időszak kívételével, több mint kétszáz év óta ellátják a területi vízgazdálkodás, ezen belül a belvízelvezetés és az öntözés rájuk háruló feladatait még úgy is, hogy 2011. évi XC. törvény az évi közel 5 milliárd forintnyi kötelező, adók módjára behajtható köztartozásként meghatározott társulati hozzájárulás lehetőségét megszüntette és a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetési törvényében 3,5 milliárd forintot, a 2012. évi költségvetési törvényben 2012. évre mindössze 226 millió forint forrást biztosított a 82 vízitársulat által ellátandó területi vízgazdálkodási közfeladatok ellátására, holott a valós igény 12-17 milliárd forint lenne.
Az igazság érdekében itt kell jelezni, hogy a Kormány a 1155/2012. (V. 16.) Korm. határozatával a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 2246,1 millió forintot csoportosított át a vízitársulatok által ellátott közfeladatok ellátása érdekében, de az is az igazsághoz tartozik, hogy a vízitársulatok 2012. évben a mai napig még egyetlen fillért sem láttak a költségvetési forrásból
A vízitársulatok működését szabályozó 2009. évi CXLIV. törvény 41. § (1) bekezdése szerint a társulat az állam és az érintett települési önkormányzat költségvetési hozzájárulásából, egyéb támogatásokból, továbbá a vállalkozásból származó eredményéből végzi közcélú tevékenységét. Vélhetően a törvényalkotó jól látta, hogy a költségvetés a területi vízgazdálkodási feladatok tíz milliárd forint nagyságrendű finanszírozását nem képes biztosítani, ezért a 2011. évi XXII. törvénnyel módosított 2009. évi CXLIV. törvény 2011. március 30-től hatályos 30. § (1) bekezdés c) pontja kimondja,hogy a vízitársulat küldöttgyűlésének hatáskörébe tartozik a tagok részéről fizetendő egyéb támogatások jellegének és mértékének meghatározása. A tag jogainak és kötelezettségeinek meghatározását pedig e törvény 9.§ (2) d./ pontja az alapszabályban rendezendő kérdések körébe, így a küldöttgyűlés hatáskörébe utalja.
Amennyiben a vízitársulatok eleget kívánnak tenni a hatályos törvényi előírásoknak és tagjaik igényének megfelelően működési területükön az üzemeltetésükben lévő, de állami és önkormányzati tulajdonú közcélú vízgazdálkodási művek üzemképességét biztosítani kívánják, élniük kell a törvényi lehetőséggel, mert a vízitársulatok csak az egyéb támogatás jellegének és mértékének megállapításával tudják biztosítani a rájuk bízott vízgazdálkodási közfeladatok ellátását.
dr. Varga Árpád
öntözéses-meliorációs mérnök, jogtanácsos
35. oldal / 71
![]() | Ma | 16788 |
![]() | Tegnap | 34298 |
![]() | A héten | 51086 |
![]() | Múlt héten | 305357 |
![]() | A hónapban | 246859 |
![]() | Múlt hónapban | 1542353 |
![]() | 2010/07/20 óta: | 88524026 |