TIR

Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről

A vízitársulatokról a médiákban legtöbbször csak elmarasztaló vélemények jelennek meg. A kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében honlapunkon állandó rovatunk mellékleteiként azokat a véleményeket tesszük közzé, amelyekben önkormányzatok és mezőgazdasági termelők elismerik, dicsérik a vízitársulatok területi vízgazdálkodási munkáját. Igénylik a 200 éves múltra visszatekintő társulati intézményrendszer működését. Tovább...

Megszületett a törvényszéki bejegyzés!

Mivel a Klub választott vezetőinek négy éves ciklusa februárban lejárt és tisztújításra volt szükség, tudtuk, hogy a törvényszéki bejegyzéssel lehetnek problémák. És mert ehhez még hozzákapcsoltunk egy alapszabály módosítást is, „borítékolható" volt a hiánypótlási végzés. Hiába sikerült jól az évi rendes közgyűlés február 15-én, egy rendkívüli közgyűlés összehívására is kényszerültünk, amit – egyébként igen szerencsésen – a jó létszámmal megszervezett békési kirándulással tudtunk összekötni. Így június 6-ával megszülettek azok az anyagok és aláírások, amelyek a hiánypótláshoz szükségesek voltak. A Fővárosi Törvényszék június 13-án érkeztette, június 14-én befogadta a Klub hiánypótlási anyagait (összesen 14 db, darabonként 2-15 oldal terjedelmű pdf anyagot!) és már június 19-én meg is született az a végzés, amely mind a tisztújítással, mind az alapszabály módosítással kapcsolatos közgyűlési döntéseket jóváhagyja és bejegyzi.

Bővebben...

 

Biksz János, klubunk doyenjének köszöntése

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának vezetősége a július elsejei, rácalmási rendezvényén köszöntötte Biksz János kollégát, Klubunk alapító tagját és doyenjét kilencvenötödik születésnapján.

Bővebben...

 

Meghívó a Balaton-Nagyberek Vízitársulat 2024 május 23.-i küldöttgyűlésére

Meghívó

a Balaton-nagyberek Vízitársulat 2024. évi rendes Küldöttgyűlésére

2024.05.23.-án de. 10:30 óra időpontra,

melyet a Hubertus Bt tagunk 8646 Balatonfenyves Nimród utca 2 szám alatti Konferencia Központjában tűzöm ki.

Bővebben...

 

Rendkívüli küldöttgyűlés

Szegedi Sándor megválasztott ügyvezető elnök lemondása miatt Völler Zoltán, a felügyelő bizottság elnöke rendkívüli küldöttgyűlés hívott össze 2024. március 21-re, a Szövetség székhelyére, Sződligetre. Az ülés fő célja a megválasztott ügyvezető elnök lemondása körülményeinek és okainak tisztázása és új ügyvezető elnök megválasztása. Szegedi Sándor az elmúlt időszakot úgy értékelte, hogy nem sikerült a kitűzött szövetségi célokat elérni, így célszerű lenne a VTOSZ (új nevén Magyar Vízgazdálkodók Szövetsége) tevékenységének új alapokra helyezése és a kapcsolati rendszer megújítása is.

Bővebben...

 

Péchy László megemlékezés, 2024 március 21.

Szatmár kiemelkedő vízimérnökéről és vízitársulati vezetőjéről, Péchy Lászlóról a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja Papos Község Önkormányzatával közösen rendszeresen megemlékezik. Az ünnepségre a volt Péchy Kúria (ma óvoda) kertjében az Önkormányzat által állított Péchy László szobornál kerül sor, de a résztvevők megkoszorúzzák a paposi temetőben lévő sírját is. A korábban inkább Péchy László születésnapjához kapcsolódó rendezvény napjainkban a Víz Világnapi rendezvénysorozat része. Ebben az évben a megemlékezésre március 21-én kerül sor. Illés Béla, Papos Község polgármesterének megnyitója után ünnepi beszédet Lőrincz Károly, a Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubjának általános elnökhelyettese tartott (a beszédet mellékelten közreadjuk) Ezt követően koszorúzásra került sor a szobornál és Péchy László sírjánál. A megemlékezés Illés Béla polgármester fogadásával zárult.

Bővebben...

 

Víz Világnapja és Péchy László megemlékezés Szatmárban

A Nyugdíjas Vízitársulati Vezetők Klubja a kialakult hagyományoknak megfelelően önkormányzatokkal és általános iskolákkal közös rendezvényeken ünnepli a Víz Világnapját. Ebben az évben a helyi szervező, Klubunk általános elnökhelyettese, Lőrincz Károly kollégánk meglehetősen magára maradt a szervezési és lebonyolítási feladatokban. Korábban számos klubtagunk vett részt ezeken a rendezvényeken, most azonban a Klub „fő erői" Dunaföldvárra koncentráltak, így Lőrincz Károly kollégánknak több fronton kellett helytállnia.

Bővebben...

 

1. oldal / 229

Bejelentkezés



Névnap

Ma 2024. október 13., vasárnap van.
Kálmán és Ede napja van, holnap Helén napja lesz.

Események

október 2024
H K SZ CS P SZ V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Nincs esemény