A vízitársulatok által üzemeltetett állami tulajdonú közcélú forgalomképes vízgazdálkodási művek 2014. január 1. napjától a vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésébe kerültek. Ugyanakkor a 2013. évi CCXLIX. törvénnyel módosított 1995. évi LVII. törvény 3. § (7) bekezdése szerint a vízitársulat az állami tulajdonú műveken az üzemeltetési és fenntartási feladatokat a vagyonkezelői jogának vagy kezelői jogának az ingatlan-nyilvántartásból történő törléséig köteles ellátni. Többek között a 310 db. belvízátemelő szivattyútelep állandó és változó költségeit is viselni.
Az átmeneti időszak fenti problémáinak megoldása érdekében a VTOSZ levéllel kereste meg dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárt. A levél a címre kattintva a Mellékleteknél olvasható.
A Szövetség tájékoztatta az Államtitkár urat, hogy ha a Minisztérium nem tud előfinanszírozást biztosítani a vízitársulatoknak a még felelősségükbe tartozó vízgazdálkodási állami tulajdonú műveken a közfeladatok ellátására, a VTOSZ csak azt a javaslatot tudja tagjai felé közvetíteni, hogy
· az állami tulajdonú művekre vonatkozó vízjogi engedélyeket azonnali hatállyal mondják vissza,
· a szivattyútelepek áramellátási szerződéseit mondják fel,
· a szivattyútelepek őrzését a területileg illetékes vízügyi igazgatóságoknak adják át,
· az állami tulajdonú műveket vezessék ki a védelmi terveikből.
VTOSZ Titkárság
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége azok megalakulása óta folyamatosan képviselteti magát a területi vízgazdálkodási (vízgyűjtő-gazdálkodási) tanácsokban.
2013. novemberben a képviseletben a következő változások következtek be.
A Közép-Tisza-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanácsban a korábbi képviselőnek, Pusztai Andrásnak, a Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat igazgatójának nyugdíjba vonulását követően a VTOSZ-t András László, a Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat igazgatója, a Közép-Tisza-vidéki Vízgazdálkodási Társulatok Területi Szövetégének elnöke képviseli.
A Balaton Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanácsban a korábbi képviselőnek, Presits Zoltánnak, a Dél-Balatoni Vízitársulat igazgatójának megszűnt a munkaviszonya a Társulatnál. A továbbiakban a VTOSZ-t Völler Zoltán, a Balaton-Nagyberek Vízitársulat igazgatója képviseli.
(VTOSZ titkársága)
A VTOSZ elnöke 2013. június 25-én levélben fordult dr. Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz kérve, hogy:
„…..a 2010. évi CLXIX. törvényben a 2011. évre meghatározott összeg (4,6 milliárd forint) juttatását 2013. évre engedélyezni szíveskedjék.
.…. a vízitársulatok a vízügyi igazgatóságokhoz hasonló elbírálásban részesülhessenek a 2013. évi közfoglalkoztatási programban.”
Dr. Ligetvári Ferenc levele teljes terjedelemben a TIR-en 2013. június 28-i bejegyzésnél és itt a Mellékleteknél a címre kattintva olvasható.
Dr. Hoffmannn Imre helyttes államtitkár úrtól érkezett válasz szintén a Mellékleteknél olvasható.
VTOSZ Titkárság
Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Honlapja - 2013. október 09. szerda
"A vízitársulati tagok fizetési kötelezettségére vonatkozó sajtóközleményünk után tagjaink további kérdéssel fordultak hozzánk. A legtöbb vízitársulatnál ugyanis már a 2012. évi CCXIII törvény hatálybalépése előtt megtörtént a 2013-as évre szóló fizetési kötelezettségről a döntés, amit küldöttgyűlés hozott, azóta közgyűlés összehívása nem történt. Tagjaink nem tudják, ebben az esetben van-e fizetési kötelezettségük.
Szeretnénk felhívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy azoknál a társulatoknál, amelyeknél a küldöttgyűlés 2012. december 28-a előtt hozott határozatot 2013-ra vonatkozóan a társulat működését és a területi vízgazdálkodási közfaladatainak ellátást biztosító hozzájárulás fizetésére, ott a tagoknak ezt a fizetési kötelezettséget teljesíteniük kell.
A Vidékfejlesztési Minisztérium jogi főosztályvezetőjének 2013. április 15-i állásfoglalása értelmében ugyanis a 2009. évi CXLIV. törvény 2012. december 28-tól hatályos törvénymódosítása nem érintette a vízgazdálkodási társulatok küldöttgyűlései által korábban meghozott határozatokat. Ugyanezt erősítette meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állásfoglalása, miszerint: a 2012. évi CCXIII. törvény december 28-i hatályba lépését megelőző „… küldöttgyűlési határozatok érvényességét és hatályát önmagában a jogszabályi környezet változása nem érinti, így azok mindaddig kiváltják a hozzájuk fűződőd joghatásokat, amíg a közgyűlés… - szintén határozati formában meghozott döntésével meg nem változtatja.”
dr.VÁ
A jövő héten mindkét oldalról aláírásra kerülnek a védekezési költésgek kifizetésről szóló szerződések és azt követő héten megtörténnek a kifizetések - tájékoztatta a Szövetség elnökét 2013. július 5-én, ma reggel a BM illetékes főosztályvezetője Szőke Irma főosztályvezető asszony.
VTOSZ Titkárság
26. oldal / 71
![]() | Ma | 10322 |
![]() | Tegnap | 39635 |
![]() | A héten | 282207 |
![]() | Múlt héten | 326223 |
![]() | A hónapban | 1062017 |
![]() | Múlt hónapban | 2541729 |
![]() | 2010/07/20 óta: | 87796831 |