In order to view this page you need Flash Player 9+ support!
Kossuth rádió Krónika - Szlavkovits Rita - 2010.07.01. 18:29
"Állami hatáskörbe vennék a belvízvédelmi csatornák kezelését, és már a pénzt is megtalálták, amiből a vízügyi igazgatóságok feladatává tennék ezt. A gazdáknak egy fillérjükbe sem kerülne, például a termékdíj egészét az állam szedné be.
Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár elmondta, hogy a kisadók között a társulásoknak fizetett díjat is eltörölnék. A társulások eszközei, a kotrógépek a vízügyi igazgatóságokhoz kerülnének. A vízügyi igazgatóságnak pedig megtiltják, hogy külsősökkel végeztessen el ilyen jellegű munkákat.
Az erre fordítandó pénzt a költségvetésből, a műtárgyak felújításának egy kis részét uniós forrásból, a harmadik, nem elenyésző részt, az eddig be nem szedett termékdíj 30 százalékából fedezné."
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége sikeresen rendezte meg Siófokon 2010. június 30-án a Bicentenáriumi szakmai rendezvényét. A szakmai előadások magas színvonalát a részt vevő szakemberek megelégedéssel nyugtázták.
A közel 70 fős hallgatóság az előadások előtt Fehér Ferenc ügyvezető elnöktől kapott tájékoztatást a vízitársulatok működését érinthető kérdésekről, majd az alábbi előadások hangzottak el. (Az előadásokat a VTOSZ írásban közéteszi)
Domokos László úr levelét az alábbiakban közöljük:
Az Országgyűlés 2010. június 28-án a számvevőszék új elnökének és alelnökének személyéről titkos szavazáson döntött. Domokos László 266 igen és 88 nem szavazatot kapott. Warvasovszky Tihamérra 258-an szavaztak igennel, 95-en nemmel.
Az új vezetőket július 5-i hatállyal választotta meg a Ház. A szavazás eredményének kihirdetése után Domokos László és Warvasovszky Tihamér esküt tett.
Forrás: Fn.hu
Tóth István, a Duna-Sió menti Vízitársulat elnöke azt is elmondta, hogy ez évtől a befizetett hozzájárulásokból minden részvízgyűjtő területnél egy meghatározott összeget otthagy a társulat. A Nádor-csatorna vízgyűjtőjénél ez erre az évre 2,4 millió forint, amelynek felhasználásáról helyben, szabadon dönthetnek a társulat ottani küldöttei.
Részletesen.... (Keresőbe:kiakadt a gazda)
Tóth István, a Duna-Sió menti Vízitársulat elnöke elmondta, hogy ez évtől a befizetett hozzájárulásokból minden részvízgyűjtő területnél egy meghatározott összeget otthagy a társulat. A Nádor-csatorna vízgyűjtőjénél ez erre az évre 2,4 millió forint, amelynek felhasználásáról helyben, szabadon dönthetnek a társulat ottani küldöttei.
225. oldal / 229
Ma | 11702 | |
Tegnap | 40850 | |
A héten | 234181 | |
Múlt héten | 325087 | |
A hónapban | 1163323 | |
Múlt hónapban | 1073705 | |
2010/07/20 óta: | 90514195 |
Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről
A vízitársulatokról a médiákban legtöbbször csak elmarasztaló vélemények jelennek meg. A kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében honlapunkon állandó rovatunk mellékleteiként azokat a véleményeket tesszük közzé, amelyekben önkormányzatok és mezőgazdasági termelők elismerik, dicsérik a vízitársulatok területi vízgazdálkodási munkáját. Igénylik a 200 éves múltra visszatekintő társulati intézményrendszer működését. Tovább...