A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének 2013. évi beszámolója a mellékleteknél tekinthető meg.
VTOSZ Titkárság
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat nyilvántartása szerint
a Mirhó-Kisfoki Épitő és Szolgáltató Vizgazdálkodási Társulat felszámolási eljárása 2014/04/24-én megindult.
Forrás: KIM-CECKSZ
dr. VÁ
„Az új 2020-ig tartó vidékfejlesztési programban lehetőség nyílik akár a közösségi, akár az egyéni öntözésfejlesztési beruházások támogatására - mondta Feldman Zsolt Az öntözésfejlesztés elméleti és gyakorlati kérdései elnevezésű szakmai konferencián, Karcagon.
Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: megnövekedett állami felelősségvállalással, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Vízügyi Főigazgatóság közreműködésével a kormány jelentősen növelni kívánja az öntözött mezőgazdasági területek nagyságát. Ehhez az öntözés, a belvíz elleni védekezés és a víztározás problémájának komplex kezelésére van szükség, hatékonyan felhasználva a következő európai uniós támogatási periódusban megnyíló támogatási lehetőségeket. Nagy szükség van gazdálkodók tudatos összefogására és összehangolt munkájára is a sikeres öntözésfejlesztéshez.” Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
Balla Iván a Tisza-Marosszögi VgT igazgatója, a NAK agrár-környezetgazdálkodási vízgazdálkodási és innovációs osztály osztályvezetője a „Vízgazdálkodási feladatok a helyi közösségek szintjén” c. előadásban igen szemléletesen mutatott rá, hogy a mezőgazdasági termelés sejtjei az egyes mezőgazdasági termelők, de a termelésüket elősegítő területi vízgazdálkodási feladatok csak a termelői közösségek szintjén végezhetőek el.
Az elmúlt években igen sok, részben igaztalan támadást túlélt vízitársulatok szakemberei örömmel hallgatták Horváth Gyulának, a Nagymágocsi Farmer Kft ügyvezetőjének szakmai véleményét, amelyből az hallhattuk ki, hogy a mezőgazdasági termelőknek továbbra is szükségük lesz a területi (helyi) vízgazdálkodás elengedhetetlen szereplőire, a több, mint kétszáz éves múlttal rendelkező vízitársulatokra.
Külön köszönet illeti ifj. Hubai Imrét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős alelnökét a vízitársulatok működésének szükségességét igazoló határozott véleményéért.
dr. VÁ
2014. április 22-én Karcagon megrendezésre kerülő "Az öntözésfejlesztés elméleti és gyakorlati kérdései szakmai konferencia" meghívója a címre kattintva tekinthető meg.
VTOSZ Titkárság
10. oldal / 35
Ma | 3201 | |
Tegnap | 35048 | |
A héten | 259856 | |
Múlt héten | 310361 | |
A hónapban | 811341 | |
Múlt hónapban | 1073705 | |
2010/07/20 óta: | 90162213 |