In order to view this page you need Flash Player 9+ support!
A Hortobágymenti Vízgazdálkodási Társulat 4090 Polgár, Hősök útja 25. 2010.12.03.-án kezdte meg a belvízvédekezést Tiszagyulaháza belterületének védelme érdekében az állami tulajdonú, Hajdú-Bihar Megyei MgSzH vagyonkezelésében lévő Karádéfoki szivattyútelepen, ahol jelenleg is védekezik.
„A jelenlegi belvízhelyzetről szóló írásból az olvasók megtudhatják, hogy a százezer kilométernyi belvízcsatornából nagyjából 12 ezer kilométernyit kezel a vízügy, 38 ezer kilométernyit pedig a sajátos civil szerveződésnek számító vízgazdálkodási társulatok gondoznak. A teljes mennyiség fele, 50 ezer km. önkormányzati kézben van. Olyan feladatot örököltek így, amihez semmiféle finanszírozás nem társul...
Ez az 50 ezer kilométernyi csatorna 20-25 éve pusztul, vagy legalábbis ellenőrizhetetlen minőségű, és a karbantartásának, működtetésének nincs igazi felelőse. A vízgazdálkodási társulatoknál lévő, 38 ezer kilométernyi csatornarendszer jobb állapotban van, ám korántsem tökéletes, szakértők szerint megfelelő állapotuk garantálása évente 16 milliárd forintba kerülne. Amit a vízügy kezel, az a teljes hálózatnak alig a tizede…
A társulatok tavaly év végéig a földtulajdonosok befizetéseiből (hektáronként és évente ezer forintból) működtek. Ebből a pénzből tavaly 4,6 milliárd forint jött össze – ugyanannyi, amennyivel most az állam beszállt, kiváltva a gazdák befizetéseit. …
A mostani viszonyok Somlyódy László vízmérnök akadémikus szerint annyiban is különlegesek, hogy az elöntött területek közel fele lakott övezet. Erre korábban soha nem volt példa. A szakértők szerint azért, mert a jellemzően településszéli övezetek átminősíttetésével operáló ingatlanüzletek nyomán rengeteg olyan területet építettek be lakóparkokkal, bevásárlóközpontokkal, ipari parkokkal, amelyeket korábban épp a belvízveszély miatt hagytak parlagon.Egy másik lehetséges ok, hogy az új beépítések nyomán csökken a talaj vízelnyelő képessége, és ezek a zónák ahelyett, hogy megóvnák a régebbi lakóterületeket, éppenhogy azokra nyomják a vizet.) Somlyódy kérdésünkre azt is felvetette, hogy a belvízkezelő rendszer nemcsak pénzügyileg, hanem struktúrájában sem követte az utóbbi évtizedek birtokszerkezeti, illetve környezettudományi fejleményeit. A birtokviszonyokra korábban már utaltunk – a tudományos paradigmaváltást az jelentené, ha nem amolyan eltakarítandó problémaként, hanem értékes környezeti elemként kezelné a rendszer a vizet, és a mielőbbi elvezetés helyett a gazdálkodásra tevődne a hangsúly.Bizonyos helyeken fel kellene hagyni az építkezéssel vagy a mezőgazdasági műveléssel, átadva a terepet a természetvédelemnek (másutt meg kifejezetten vízkedvelő vagy víztűrő kultúrákat kellene meghonosítani). Elegendő lenne egymásra fektetni a vízjárási, illetve az agropotenciált jelző térképeket, ám ezt a munkát eddig senki nem végezte el! – fogalmazott az akadémikus.
Fehér Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke (maga is mérnök) ehhez hozzáfűzte: finanszírozási reformra is szükség lenne. Az önmagában nem baj, ha az állam vállalja a kiadásokat (a 27 EU-tagállamból 19-ben ez a gyakorlat), az viszont már gond, ha az érintettektől, vagyis a földtulajdonosoktól az anyagi érdekeltséggel együtt esetleg a helyi szintű döntési jogosítványokat is elvonják.
A szakember világított rá arra is, hogy a már többször hivatkozott 4,6 milliárd forintból nemcsak a belvízkezelő rendszer karbantartását és működtetését kellene fedezni, hanem a belvizes vonatkozású pályázatok önrészét is, és ez a dupla funkció még egy „belvízmentes” évben is meghaladná a pénzügyi keret kapacitásait. Arról már nem is beszélve, hogy egy új koncepciójú belvíz-gazdálkodási rendszer kidolgozása és kiépítése eleinte inkább vinné a pénzt – igaz, hosszabb távon, az elmaradt belvízkárokat is számszerűsítve már valószínűleg megtakarításokat hozna.
A belvízkárokat általában az árvízkárokkal együtt számolják, a kettőt ugyanis nehéz egymástól elkülöníteni. Tavaly – azaz egy olyan esztendőben, amelyben az árvízből egy kevéssel, belvízből viszont sokkal több volt az átlagosnál – az összesített kárszámla (mezőgazdaság, épületek, épített infrastruktúra) mintegy 200 milliárd forintra rúgott, és a költségeket szinte teljes egészében az állami költségvetés állta. Ez egyben azt is jelenti: nehéz lenne annyit belvízvédekezésre, egy értelmes védelmi rendszer kialakítására költeni, hogy ne térüljön meg már az első évben.”
Forrás: Népszabadság 2011. január 15.
Szerző: Hargitai Miklós
A tiszanagyfalui belvízvédelmi szivattyútelepen a 2011.01.12-én tönkrement PAJTÁS VI.-os szivattyút a társulat dolgozói megfeszített munkával 2011.01.16-ára megjavították.
198. oldal / 228
Ma | 9438 | |
Tegnap | 31142 | |
A héten | 187465 | |
Múlt héten | 356511 | |
A hónapban | 472564 | |
Múlt hónapban | 1025477 | |
2010/07/20 óta: | 83367670 |
Vélemények a vízitársulatok szakmai tevékenységéről
A vízitársulatokról a médiákban legtöbbször csak elmarasztaló vélemények jelennek meg. A kiegyensúlyozottabb tájékoztatás érdekében honlapunkon állandó rovatunk mellékleteiként azokat a véleményeket tesszük közzé, amelyekben önkormányzatok és mezőgazdasági termelők elismerik, dicsérik a vízitársulatok területi vízgazdálkodási munkáját. Igénylik a 200 éves múltra visszatekintő társulati intézményrendszer működését. Tovább...