Bevezető:
Magyarország területi vízgazdálkodását szolgáló külterületi vonalas vízi létesítmények hossza megközelítően 100 000 km. Ebből jelenleg a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok 12 ezer km-t, a vizitársulatok 35 ezer km-t üzemeltetnek. A fennmaradó több mint 50 ezer km a forrás és szakértelem hiányával küzdő települési önkormányzatok tulajdonában van.
Az önkormányzati lakott területek és a mezőgazdasági területek káros többletvizek elleni védelmének legolcsóbb módja a prevenció. A káros többlet vizek elleni prevenciót biztosítani lehet a vízelvezető rendszer fejlesztésével és a meglévő művek jó műszaki állapotban tartásával.
Az évente elöntött terület cca. 40-50 ezer ha, de ha figyelembe vesszük a 3-5 évente előforduló 120-200 ezer ha elöntést, úgy 100 ezer hektáros átlagos elöntéssel számolhatunk. 100 ezer Ft/ha kárt feltételezve ez mintegy 10 milliárd Ft közvetlen kárt jelent. A belvízzel elöntött területek környezetében további 2,5-3 szoros vízzel sújtott terület alakul ki, melyen hasonló nagyságrendű kár keletkezik. Így évente átlagosan 25-30 milliárd Ft közvetlen kárral számolhatunk. Ez a kár preventív beavatkozással lényegesen mérsékelhető lenne.
A területi vízgazdálkodás létesítményei (az árokrendszer és a vízkormányzó műtárgyak) az ország területén általában rendelkezésre állnak, fejlesztésük inkább minőségi, mint mennyiségi fejlesztést jelent.
Mennyiségi fejlesztést dombvidéki területeinken a völgyfenéki települések védelmét biztosító záportározók és ezzel összhangban a belterületi vízrendezési művek kiépítése jelentheti. Síkvidéki településen az elmarad belterületi vízkárvédelmi árokrendszer kiépítése szükséges. Ezek forrását az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból lehet biztosítani. Az új létesítmények gazdaságos megépítésének igénye ellentmond a jelentős szakképzetlen munkaerő alkalmazásának.
A területi vízgazdálkodás létesítményeinek minőségi fejlesztése azt jelenti, hogy az évszázadok alatt kiépült közcélú vízgazdálkodási műveket a megépítésük szerinti paramétereikre újítjuk fel, vagy ha kell, a mai igényeknek megfelelő paraméterekre építjük ki. Ennek forrása szintén lehet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap. A létesítmények felújításánál már reális lehetőség van szakképzetlen munkaerő gazdaságos alkalmazására is. (Pl. géppel megközelíthetetlen belvízelvezető árkok iszapolása, rézsűképzése, műtárgyak felújítása.)
A mezőgazdasági termelés biztonságát veszélyeztető aszály kártételeinek elhárítását ősidők óta öntözéssel lehet mérsékelni.
Vízitársulatok a XIX-XXI. században
A vizitársulatok kétszáz éve jelentős szerepet töltenek be Magyarország vízgazdálkodásában. A vizitársulatok szerveződését és működését az 1807. évi XVII. törvénycikk biztosította úgy, hogy egy-egy vízkárelhárítási munkában érdekeltek többsége társulatot alakíthatott és a kisebbség akarata ellenére is elvégezte a szükséges vizimunkát. Azoktól a birtokosoktól is beszedték a rájuk eső költségeket, akiknek hasznuk származott a társulat által elvégzett munkából, de korábban nem támogatták a vizimunkát.
A magyar politikai élet számos vezéregyénisége részese volt a hazai vizitársulatok történelmi munkájának. Széchenyi István, Andrássy Gyula, Szapáry Gyula, Lónyay Menyhért, Károlyi Sándor, Darányi Ignác, Tisza István nem csak miniszterelnökök, miniszterek voltak, hanem vizitársulati vezetők is.
A vízitársulatokat 1948. évben államosította-, majd 1957-től újraszervezésükről döntött az aktuális politikai hatalom és közel negyven évig döntően a nagyüzemi mezőgazdaság termelési kultúrájának vizes infrastruktúráját, kisebb mértékben a települések lakott területei belvízkárok elleni védelmét szolgálta.
A rendszerváltoztatás után a mezőgazdaságban kialakult új birtokszerkezetet és a települési önkormányzatok igényeit a vízitársulatok szervezetét és működését újra szabályozó 1995. évi LVII. törvény alapján működő vízitársulatok csak részben tudták kielégíteni.
A gazdasági társaságokról szóló törvény általános rendelkezései sem lehetett a vízitársulatokra megfelelően alkalmazni, mert a vízitársulatokról szóló törvény szerint a vízitársulati szervezeti forma sajátos, a vízitársulat nem gazdasági társaság, nem szövetkezet és nem is társadalmi szervezet. Fő jellemzője, hogy állami, önkormányzati feladatot képező vízimunkák elvégzésére jött létre.
A vízgazdálkodásról szóló törvény kiadott 160/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet pedig számos olyan jogviszonyt szabályozott, amelyről csak törvényben lehetett volna rendelkezni. Ilyen volt többek között a közfeladat ellátáshoz szükséges tagi adatok kezelése, a hiteles adatokhoz történő hozzáférés lehetősége.
A gyakorlatban felhalmozódott problémák orvoslására készült el a vízitársulatokról szóló törvénytervezet, amelyet az Országgyűlés 2009 .december 7-én elfogadott és 2009. évi CXLIV. számon lett kihirdetve 2011. december 18-án. Az új törvény preambuluma szerint a vízitársulati törvény hatályba lépése előtti szabályozás már nem elégítette ki maradéktalanul a területi vízgazdálkodás problémáinak közösségi megoldását, mert a területi vízgazdálkodás, a területi vízkárvédelmi feladatok költségeinek viselésénél nem szabályozta az állami szerepvállalás jellegét és mértékét, a vízitársulatok által működtetett vizeken és vízilétesítményeken a társulatok közfeladat ellátásának jogcímét, nem rendezte az állami és önkormányzati tulajdonban lévő vizek és vízilétesítmények a társulatok általi vagyonkezelését, használatát.
A vizitársulatok napjainkban végzett közfeladata a települési önkormányzatok bel- és lakott területeinek a káros többlet vizek elleni védelmét, a mezőgazdasági területek káros többlet vizek elleni védelmét és a vízhiányok pótlását, továbbá foglalkoztatáspolitikai célok megvalósítását szolgálja.
A vizitársulatok 2010. december 31-ig a helyi vízrendezési, vízgazdálkodási feladatokat állami pénzeszközök és a tagok által befizetett társulati hozzájárulás együttes fedezetével végezték. A tag 2011. január 1-ig köteles volt a társulat közfeladatai ellátásának költségeihez az érdekeltségi egysége arányában hozzájárulni úgy, hogy a törvény a társulat tagjai közül választott küldötteket hatalmazta fel a társulati hozzájárulás mértékéről történő döntésre. A befizetés alapja a földterület nagysága volt, a rendszer a szolidaritás elvén működött.
A 2010. évi XC. törvény 39. §-a 2011. év január 1-től módosította a vízitársulati törvényt, eltörölte társulati hozzájárulást. A területi vízgazdálkodásból kieső összeg pótlására az Országgyűlés a 2011. évi költségvetési törvény vidékfejlesztési tárca fejezetében – a vízitársulatok által 2009. évben beszedett tagi hozzájárulás összegével megegyező mértékű - 4,6 milliárd forint összeget állapított meg. Ez az összeg év közben 3,910 milliárd forintra csökkent. A 84 vizitársulat által üzemeltetett vízgazdálkodási művek üzemeltetésére, fenntartására végül már csak 3,4 milliárd forint jutott.
A vízitársulatok a 34/2008. (III:29.) FVM rendeletben meghatározott feltételek szerint pályázhattak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belül EU-s támogatásra az általuk kezelt vízi létesítmények mintegy 10 milliárd forint összegű . rekonstrukciójára, fejlesztésére 30 %-os önrész biztosítása mellett. 2011. évben a 30 %-os önrészt már a költségvetési támogatás biztosította.
A vízitársulatok 2011. évben lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek a központi közfoglalkoztatási programban. Az egyes megyékben változó létszámban rendelkezésre álló, döntően szakképzetlen vagy legfeljebb betanított munkás szintjén lévő munkanélkülieket a vizitársulatok folyamatosan, lehetőség szerint lakóhelyük közelében tudják foglalkoztatni. Legjellemzőbb feladatuk a vizitársulatok közfeladatát képező területi vízgazdálkodási művek karbantartása.
Ebben az évben
- a NM és VM finanszírozásában 11,5 hónapos időtartamban 64 vízitársulatnál 4500 fő,
- az elsődlegesen roma munkavállaló foglalkoztatását biztosító vizitársulati irányítású Startmunka mintaprogram"-ban a kijelölt öt megyében tizenkilenc vizitársulatánál 1078 fő,
- a BM által a kormányhivatalokon keresztül indított kistérségi programokban négy vizitársulatnál 300 fő,
- a VM által október – december hónapra szervezett közmunkaprogramban 200 fő közfoglalkoztatottat alkalmaztak a vízitársulatok. Összességében a vízitársulatoknál ez évben a társadalom számára hasznos munkát több mint 6000 fő korábbi munkanélküli végzett.
A közfoglalkoztatottak a rájuk fordított hat milliárd költségvetési támogatásból közel 28 milliárd forint termelési értéket állítottak elő a területi vízgazdálkodásban.
A következő években a meglévő vizitársulatok akár 10 ezer munkanélkülit is tudnak foglalkoztatni és az önkormányzatokkal közösen el lehetne érni, hogy az 50 ezer km-nyi önkormányzati tulajdonban lévő vízi létesítmények sok év óta elmaradt fenntartása, karbantartása is megoldódjon, a belvízrendszerek működjenek, ezáltal a belvízkárok nagyságrenddel mérséklődjenek. Ehhez az szükséges, hogy a vizitársulatok működése, ezen belül az 1000-1200 fő állandó munkaerő és meglévő géppark által elvégzendő vízgazdálkodási közfeladat finanszírozása és a vizitársulati infrastruktúra fenntartása is biztosított legyen.
Kihirdetés előtt áll a vízgazdálkodásról és a vízitársulatokról szóló törvényeket is módosító, 2011. december 5-én az Országgyűlés által elfogadott „A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvény 6. és 37. pontja, amely szerint a kövizigek és a vízitársulatok a Belügyminisztérium hatáskörébe fognak 2012. január 1-től tartozni.
A vízitársulatok további működésének kormányzati igényét jelentheti, hogy 2011. december 13-án 16.00 óráig kell a vízitársulatoknak beadni a 2012. évi közfoglalkoztatási pályázatokat, amelyekről a törvényváltozások hatályba lépését követően a belügyminiszter január első napjaiban fog dönteni a társulatok további működést érintő kérdésekkel együtt.
A 2011. december 7-i konzultáción elhangzottak szerint a vízitársulatok további működését a három lábon állás jelentheti. Egyik a költségvetési forrás, másik a pályázatok útján elérhető forrás, a harmadik pedig a társulat tagjainak hozzájárulása.
Összegzés:
Lehetséges, hogy a társulati hozzájárulás eltörlését szorgalmazó termelők és politikusok szándéka az volt, hogy a társulatok térjenek vissza a 150 évig jól működő kár-haszon elvhez. Ez akkor valósítható meg, ha a Magyar Állam által biztosított támogatás mellett, a társulatok által végzett közfeladatban érdekelt tagok (a kárelhárítás előnyeit élvező ingatlantulajdonosok és használók) ismét hozzájárulnának a vízgazdálkodási közfeladatok ellátásához. A vízitársulatok által végzett közfeladatra három forrás biztosíthat fedezetet, a központi költségvetés, az EU pályázati rendszer és a közfeladat ellátásában érdekelt tagok önkéntes befizetése. Amennyiben az érintettek önkéntes befizetése hiányzik, a költségvetés felhasználásáért felelős döntéshozó könnyen megállapíthatja, hogy nincs területi igény a vízitársulat működésére, a költségvetési és EU-s forrás felhasználását a területi vízgazdálkodásban a rövid pórázon tartható állami intézményrendszeren keresztül valósíttatja meg.
dr. Varga Árpád
| < Előző | Következő > |
|---|
Legtöbbször olvasott